2008. 10. 18.

:S

Eddig összesen hárman jelentkeztek, hogy olvasták a blogom. És még egy embernek én mutattam meg.

Akár írhatnám magamnak is.

Azt hiszem mostmár bizton állíthatom, hogy tavasszal fogom leadni a szakdolgozatomat. Annyi minden jött össze most, hogy nagyon kikészültem. Rég éreztem azt, hogy ennyire összecsaptak a fejem felett a hullámok.

Sok-sok apró, vagy nem is olyan apró kellemetlenségből annyi jött össze, hogy mostmár ott tartok, hogy szinte minden nap bőghetnékem van. Van amikor össze is jön.

Tegnap voltunk állásbörzén Mikivel, Nórival, aztán később még csatlakozott Edit és a párja is, valamit még két leányzó. Természetesen megint nem termett nekem ott babér. Persze nem lepett meg, de megint leszomorított. Mindenhova vagy mérnök vagy pénzügyes kell. Ne menjetek bölcsésznek!

Amúgy miért nincs köztes képzés? Vannak a nagyon reál képzések, amik sosem mennének, vagy legalábbis már nem mennének. Aztán vannak a nagyon humán képzések. Igazából ez is távol áll tőlem. Talán még távolabb is, mint a reál. Mégis ki a bánatot érdekel, hogy egy kiéhezett vén fasz mit gondolt a szexről? És főleg miért foglalkozzak vele???

Kéne valami olyan képzés, ami a kettő között van. Ami megfogható, de azért még érthető egy magamfajta nőszemély számára is.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Előkerülök én is... :)

Az én szakmám is használhatatlan...

Azért nem változtatnak, mert nagyon nehéz új szakot létrehozni. Oké, születnek új szakok, de valójában nem újak. Azok meglévő szakok másolatai. Az én szakomnak is létrejött az akreditált változata. Évekbe telt, amíg sikerült mindennek megfelelni, pedig akkor már volt kész és működő tanterv. Elindult a szak és kiderült, mégis alapjaiban borul, mert a kredites képzéshez nincs elég fakultáció.. :\

Szóval nehéz, és ezért egy iskola sem vállalja. Az meg, hogy mi is kéne a piacon, azt nehéz megjósolni.. Túl előre kéne látnod nem csak neked, hanem a képzés létrehozójának is, és csak évek után lesz belőle eredmény - hogy a végzősök tényleg el tudtak vele helyezkedni. És a végzős úgy helyezkedik el, hogy ez a papírja számít, vagy egyéb képességei alapján (minthogy én gyakorlatilag informatikusként dolgozom most).

EGOKA írta...

Igen, ez az előrelátás probléma elég gáz. De szerintem az azért elég nyilvánvaló, hogy nincs szükség ennyi bölcsészre. Ergo azokat a szakokat erőteljesen le lehetne építeni, és mehetne értelmesebb dolgokra az a rengeteg pénz. (Jó, tudom, fejpénz meg hasonlók, de akkor is, tök fölösleges.)