Lipcse első nap

Olyan negyed tizenegy magasságában érkeztünk meg a Hauptbahnhoffal (lipcsei főpályaudvar) szemben lévő Goethestrasse egyik buszmegállójába.

Hűvös volt és, révén hogy meglehetősen keveset aludtunk, fáztunk. Marci még nem ért oda, később annyit beszéltünk, hogy akkor találkozzunk a pályaudvar előtt.

Ez egy igencsak különleges pályaudvar. Nehéz azt mondani hogy előtte. Európa legnagyobb pályaudvara szimmetrikus főbejártattal, aminek igazából két nagy kapuja van. Ez azért van így, mert amikor 1912-ben elkezdték építeni, két vasúttársaság fejpályaudvarának szánták, és mindkettőnek ugyanakkora rész jutott. A szászoké lett a keleti fele, a porosz vasúté a nyugati vége. A kilencvenes években felújításon esett át, amikor is egy kétszintes bevásárlóközpontot is beleépítettek a főépület peronok előtti részébe. Nagyon nyugati, de meg kell hagyni tetszetős és tiszta, nem úgy, mint akármelyik főpályaudvarunk. Van benne egy Mr. Clean nevezetű mosdó is, ahol jó pénzért (1 EUR) pisilni, 7 EUR-ért pedig akár zuhanyozni is lehet. Ez speciel nem is lehet olyan rossz dolog. Amennyiben jól tudom, még létezik az az európai havijegy 25 vagy 26 éves kor alatt, amit többnyire az amerikai fiatalok vesznek meg, és körbeutazzák Európát a középiskola és a főiskola közötti nyáron; nappal városnézéssel múlatva az időd, éjjel vonaton döcögve. Nos, nekik minden bizonnyal nagy élmény lehet zuhanyozni egyet egy viszonylag tiszta helyen.

Miután meglett Marci, vettünk napijegyet (jelenleg ez 5 EUR) és elvillamosoztunk hozzá. Lepakoltunk, rendbe szedtük magunkat, kicsit ettünk majd Marci lelépett melózni, mi meg további vakaródzás után elindultunk városnézni. A vakaródzás alatt sikerült életet lehelnem a roaming szolgáltatásomba. Micsoda kiszúrás, hogy külön be kell kapcsolni, eszembe sem jutott, mert a vodás telefonommal sosem volt semmi ilyen gond.

Villamossal bementünk a Goerdelrring-ig - mehettünk volna eggyel tovább is - majd onnan lábbusszal templomtól plázáig, bolttól múzeumig megcsodáltunk mindent.

Sajnos nem sikerült Lipcséről komolyabb tárgyi tartalommal bíró könyvet szerezni, így egy-két múzeum, a Tamás templom és a Népek csatája emlékműtől eltekintve szinte semmiről nem tudtunk semmit.

A belvárost, amit egyáltalán érdemes megnézni, hacsak nem koncertre (?) vagy valami modernebb művészeti kiállításra vagyunk kíváncsiak, gyakorlatilag pár óra alatt be lehet járni. Ez persze nagyrészt a második világháború hathatós bombázásainak és a szocializmus alatti közös tulajdon túrós hátának köszönhető.

A klasszicista házak között megbújik a gótikus Miklós templom. 1989-ben a vasárnapi istentisztelekt hatására innen indultak a hétfői tüntetések. A rendszerváltás első lépései, mondjuk ebből semmire sem emlékeszem.

Gótikus kívülről, belül részben barokk, de révén evangélikus templom, nem sok dísz van benne. Az oszlopai úgy festenek, mint egy-egy pálmafa, még a színük is. Kicsit zavarbaejtő a belseje. A díszítés nagyrészt növényi mintákban merül ki, ám azok olyan összevisszaságban és formákban vannak jelen, hogy az ember nem is tudná eldönteni, ha csak a belsejét látná, hogy akkor ez most túldíszített protestáns vagy aluldíszített barokk oszlopos gótikus boltíves katolikus templom.

Erről a templomról sikerült egy angol nyelvű prospektust szeretzni, egész részletesen leírja a templom történetét, ami lévén 1165 körül építették meglehetősen hosszú.

A boltok között kóricálva eljutottunk az Augustusplatzra. A tér északi oldalán áll a méreteit tekintve igen tekintélyes ám külsejében - legalábbis budapesti szemmel nézve - kifejezetten puritán Opera. A tér méretei és elrendezése erősen emlékeztetnek egy szocialista tapsitérre, ami alatt szinte biztos hogy egy bunker vagy legalábbis egy légópince van. A tér déli oldalán van a Gewandhaus. Ez egy igazi, hamisítatlan szocreál remekmű. A maga nemében valószínűleg szép, bár nekem ez a stílus nem jön be. Hogy őszinte legyek, nem sikerült pontos meghatározást találni rá, amolyan koncertterem-kulturház kombó.

A tér nyugat felé eső oldalán épül az egyetem egy újabb épülete Egeraat tervei alap. Ő tervezte a Dózsa György úton lévő ING épületét, azt a kidőlős falút is.

Miután mindezt megcsodáltuk, lassan Marci is végzett a munkával, így összeszedtük egymást és még nézelődtünk a sötétben. Ettünk egy helyi kínai tésztás akármit. Noodle box, bár ezt pont nem dobozból ettük.

Lassan visszavillamosoztunki Marcihoz és egy kis beszélgetés után mindenki esett be az ágyba.