Anglia első nap - South Yorkshire

Másnap reggel igyekeztünk korán felkelni, hogy elérjük a legelső vonatot Sheffieldbe. Sajnos annyira nem kellett sietni, mivel vasárnapra való tekintettel az első Sheffieldig közlekedő vonat csak 9 óra 19-kor indult. A menetidő nem lett volna vészes, ha nem nagyon személy vonattal mentünk volna. Minden fűcsomónál megálltunk, de azért választottuk ezt a járatot, mert így a megyehatártól a megyei napi jegyet is tudtuk használni. Vicces kis jegy, az egész megyére bármire jó.

Reggeli - ami egy bögre Nescafé volt - közben Andris kinyomtatott pár látnivalóról információt. Majdnem kész menetrenddel indultunk a pályaudvarra.

A buszjegy 1 font 30 fejenként, de most márciusban van egy olyan akció, hogyha valakinek van bérlete, akkor egy barátját 1 fontért utaztathatja hétvégén. A sofőr ezt igen nehezen értette meg, ráadásul csak 10 fontos bankjegy volt nálunk, így a vége az lett, hogy akkor nem kellett fizetnünk.

Még ki kellett nyomtatni a jegyeket - hasonló jegykiadójuk van, mint a MÁVnak, csak ott venni is lehet, és működik is - valamint megvenni a napijegyet South Yorkshire megyére.

Huddersfield - Denby Dale (ez a megyehatár) 3 font 40, a másik megyére pedig 6 font volt a napijegy.

A vonatról Sheffield határán belül egy Meadowhall nevezetű helyen szálltunk le. Itt van egy meglehetősen nagy pláza, ahol Miki mindenáron akart venni magának egy Mizuno cipőt. 11 előtt értünk oda, akkor még semmi sem volt nyitva, gondoltunk eszünk Shere Khan nevű indiai kifőzdében, de még ott is azt mondták, hogy 20 perc.

Felmentünk a cipőboltig, ami lassan ki is nyitott, és Miki nekiállt keresgélni, kérdezgetni. Végül talált egy Wave Inspire 7-est 55 fontért. Közben letelt a 20 perc, így visszabattyogtunk az indiaiakhoz, hátha van kaja. Még 5-10 perc hangzott a felvilágosítás. Sebaj, rendeltünk. Valójában reggeli nélkül már nagyon-nagyon éhes voltam. Szóval vártunk 5 perc, 10 perc, 15 perc és semmi. Szeretnék én is indiai kifőzdés lenne, akkor nyitok, amikor kedvem tartja...

Végül csak lett kaja, jó 40 perccel azután, hogy először azt mondták 20 perc. Birka, legalábbis Miki szerint, de valójában valami húspépből készült csíkok voltak. Határozottan nem nyerte el a tetszésemet a 4.99-es menü ezen része.

Innen Supertrammel bevillamosoztunk a belvárosig, ahol megkerestük a Sheffield Cathedralt. Közben a srácok egybites júzerként a köldökzsinórunkon lógtak. A mobiljuk kötötte őket össze a világgal egy olyan városban, ahol én azt sem tudtam merre forduljak, hogy mindent lássak.

Származási hely: Anglia

A katedrális egy anglikán püspöki templom. Állítólag már 1000 éve is volt ezen a helyen valamiféle templom. A legrégebbi része az 1430-as évekből származik, de a legújabb az 1970-es években készült el. Van benne egy St. George kápolna, aminek a "kerítése" kardokból és bajonettekből készült. A bejáratnál igazán remek kis brosúrákat lehet begyűjteni a katedrális különböző kápolnáiról, vagy akár az ólomüveg ablakokról. Adakozást elfogadnak, kötelező belépő nincs, nem úgy, mint a londoni templomokban.

Miután a katedrálist jó alaposan körbejártuk, vagy inkább körbejártam, elindultunk a városháza felé. Sheffield városháza nagyjából az 1890-es évek végén épült. Sajnos az épület vasárnap nincs nyitva, így csak kívülről tudtuk megcsodálni az impozáns falakat és az óratornyot. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, a torony lábánál állt egy álcázott tardis. :)

A városháza déli oldalában található a Peace Gardens fedőnevű szökőkutas közpark. Hogy miért hívnak minden parkot kerteknek, arra azóta sem sikerült rájönnöm.

Miki egyik műve itt található.

A Peace Gardens szökőkutai igen érdekes fotótémát szolgáltattak a fiúknak, főleg Mikinek, így elkattintgattak ott egy jó darabon. A kerttől nyugat felé igen fura képződmények akadtak az utunkba. Kisebb, nagyobb fém gömb kutak voltak ott, amiknek a gömb külső felén csordogált lefelé a víz. Ez további jó képek készítésére adott lehetőséget, ezt speciel én is kihasználtam.

Származási hely: Anglia

Kicsit tovább sétálva megtaláltuk a Winter Garden nevű télikertet. Az ingyenesen látogatható üvegház az utóbbi száz évben épült üvegházak legnagyobbika az Egyesült Királyságban. A fa szerkezetet állítólag különleges módszerrel hajlították meg, és nincs semmivel sem kezelve. Ezt mondjuk meglehetősen nehéz elhinnem, de egye fene, ha ők ezt mondják. :)
Nekem rettenetesen tetszett a sok mediterrán és trópusi vagy éppen sivatagi növényfajta összevisszasága. Volt például fa páfrány. Azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. Meg akadt némi kiállított kígyó is a fák között; szerencsére nem igazi. A galambok is bejutottak és láthatóan nagyon jól érezték magukat a kellemes, nem fullasztó melegben. Míg ott fotózgattunk és nézelődtünk egy zenekar készült éppen előadást tartani a nagyérdeműnek. Gyorsan rá is zendítettek valamire, amire nem jöttünk rá, hogy mi lehetett, de a második szám határozottan megmosolyogtatott. A Rózsaszín párduc film zenéjét játszották.

Több művet nem vártunk meg, hanem továbbindultunk valami tömegközlekedési eszközt keresni a Botanical Gardens felé. Ez is, miért kertek? Rejtély. Ok, tényleg több részre volt osztva kis sétautakkal, de ettől még egy nagy kert maradt. Nem értem...

Út közben még beugrottunk valami olcsó diszkontba, ahol sikerült 1 fontért Bulmerst és újabb egy fontért egy naaaagy csomag KitKat-et venni. Másnap reggelire pedig áfonyás muffint 66 pennyért.

Keringtünk egy sort a városban (például bementünk egy zsákutcába, aztán a Chapel Walkon rövidítettünk) a buszok felé, hogy felszállhassunk valamelyik 80-as járatra. Majd nagyjából negyed óra várakozás után jöttünk rá, hogy ez bizony a rossz irányba közlekedő vonal... Végül meg sem kerestük a jó buszt, hanem sétáltunk egy nagyot. Miki őszinte bánatára a botanikus kertekig.

Nem lett volna vészes a séta, de hegynek vagy dombnak (?) fel kellett menni. Végül csak meglett a fenti bejárata a kerteknek - kertek??? - ahol a sok pihenni vágyó helybélivel besétáltunk az ingyenes növénybemutató parkba.

Miki ekkor már meg akart halni, így leültünk egy padra pihenni. Mondjuk nekem sem ártott, de azért még nem voltam a halálomon. Pár perc ücsörgés után arra jutottunk, hogy Andrissal körbe sétálunk, Miki meg pihen.

Van egy nagyon szép kis üvegház még az 1860-as években épült, majd hosszú elhanyagolás után 2005-ben újították fel a parkkal együtt több, mint 6,5 millió (!!!) fontból. Találtunk pár csodaszép ilexet, azokat nagyon szeretem, az üvegházban orchideát, kaktuszt és teafát valamint eukaliptuszt is, de koala híján nem jöttünk rá, hogy melyik melyik. Andris meg tiszafát és krókuszt fotózott. Az utóbbiról készült werkkép is. :)

Lassan visszabattyogtunk Mikihez, aki még mindig a padon csücsült, majd összeszedelőzködtünk és indultunk lefelé, az alsó kijárat felé, mondván, hogy ott több busz is jár. Út közben Miki talált egy szökőkutat, amit megrohamozott és be is vett a Canon 1100D-jével. Én meg megkerestem a Secret Gardent.

Lent lőttünk egy buszt, és irány Csilla. Sikerült jó buszra szállni, és jó fél óra és egy átszállás után megtalálni a hölgyet egy kedves kis utcában, egy kívülről csinos angol sor egyik házacskájában. Háznak bajosan nevezném, az egész földszint, belépővel, nappal konyhával és meredek lépcsővel beférne a nagyobbik szobánkba. Mindenesetre szép, és egyre szebb lesz. Épp most festették újra fent a falat, Csilla pedig nap közben a kertet rendezgette. Erre harci sebei utaltak este.

Kaptunk pakisztáni teát, nekem nem tűnt erősnek, pedig állítólag jóval erősebb, mint az angol tea. Végülis..., de nekem nagyon bejött, főleg a hideg után. Ettünk házi pakisztáni ízesítésű borsós rizst csípős krumplival. Aztán mirelitből készült pratát, ki mivel akarta. Miki hol mogyorókrémmel, hol chiken tikkaval. Én többnyire üresen, nekem úgy is nagyon ízlett. Olyan mintha valahol félúton lenne a magyar és az amerikai palacsinta között. Nyamm.

Kajálás, az élet nagy kérdéseinek megvitatása és ajándékosztás után Zia, Csilla pakisztáni férje, aki nagyon szépen beszél angolul, elvitt minket kocsival (te jó ég, hol van itt a kormány?!?) a pályaudvarra.

A vasútállomáson volt még nagyjából 10 percünk a vonat indulásáig, addig Miki még kivonult fotózni, merthogy milyen vicces az állomás kívülről, majd mentünk a vonathoz. Nekem eddigre már szét akart robbanni a fejem, oh! mily meglepő érzés volt... Beh.

Vonat haza, megint bokorban is megálló, másfél órás zötykölődés, már sötétben, így beszélgettünk.

Megint csak megváltottuk a világot, vagy legalábbis a görög isteneket és Harry Pottert, utóbbit csak kisebb részben. Barátok közt 1 fontos, és nem barátoknak való 1,30-as buszjeggyel (most volt mivel kifizetni) felbuszoztunk a szállásunkra. Próbáltuk még megbeszélni a másnapi merre menjek?-et, de leginkább hulla fáradtak voltunk, így rövid és meglehetősen hideg fürdőszobai tartózkodás után irány aludni.

Az éjszaka kicsit hidegebbre sikeredett, mint az előző. Elfelejtettek fűteni, halálra akartam éjjel dideregni magamat, miközben a buta szőke (:P) világított a telefonjával egész éjjel.

Anglia utazás - West Yorkshire

Rendhagyó egy utazás volt, azt biztos.

A jegyeket jó előre megvettük az ír Ryanairtől. Akkoriban csődölt be a kék nózis légitársaság, az írek pedig kijelentették, hogy betöltik az űrt. Öt helyett nagyjából harminc útvonalra indítanak járatokat.

Én lassan elkezdtem tervezgetni, hogy miket is szeretnék megnézni majd Machesterben, hiszen a tervek szerint az első éjszakát ott töltöttük volna egy olcsó szállodában, így este és másnap korán reggel nézelődhettem volna Anglia egyik legnagyobb városában.

Aztán, ki tudja miért az ír fapados cég törölt 13 járatot, ami sajnos minket is érintett. Március 15-én mentünk volna Machesterbe, de kaptunk egy levelet, hogy szörnyen sajnálják, át lehet tenni a jegyeket. Az csak a netes foglalási oldalon derült ki, hogy melyiket is törölték, és csak az átfoglalás során jöttünk rá, hogy a visszautat, mivel nem törölték, nem lehet módosítani. Illetve lehet, olyan plusz 40 ezer forintért.

Köszönjük Ryanair, hogy ennyire elrontottad a pihenésünket. Azt javaslom, hogy aki annyira nem árérzékeny, és szereti a biztos és kényelmes dolgokat, ne ezt a légitársaságot válassza.

Szóval maradt a két nappal rövidebb út. Őszinte bánatomra, és bosszúságomra.

Lassan közelgett a csúsztatott utazás napja. Igyekeztünk beszerezni valami apróságot a vendéglátónknak, Andrisnak. Valami olyasmit, amit csak itthon van. Így vettünk neki egy jó nagy határ Sport szeletet. Csillának pedig Pilótát és az egyik kedvenc mesekönyvemet (Benedek Elek: Többsincs királyfi), amit majd a kislányának olvashat, ha kicsit nagyobb lesz. :)

Március 17-én szombaton ebéd után Anyu kivitt kocsival a reptérre. Nagyon izgult, hogy időben kiérjünk, így sikerült 2 órával a felszállás előtt odaérni. Uncsi egy két óra volt. A biztonsági ellenőrzésen hamar átjutottunk, a kutya sem volt ott. Aztán kicsit nézelődtünk a méregdrága Skycourtben, és csüccs az indulásig. Miki nagyon szomjas volt, így vett két 0,33-as vizet aranyárban. Levonultunk a kapuhoz, ahol már a fél világ ott tömörült. Hamarabb is lemehettünk volna, de végülis hátul szálltunk fel, és sikerült olyan helyet foglalni, ami az ablak mellett volt. Kiláthattam, és végre világosban utaztam. Igaz naplementekor és pont a délnyugati oldalon, szóval többnyire nem láttam semmit a naptól, de attól még izgalmas volt.

Készült pár kép Budapestről, a felhőkről és a repülő (Boeing 737-800) belsejéről. Volt néhány láthatóan zabszemmel küzdő utas, meg egy kis huzat, hogy rontsa az összképet, de amúgy a fapadosok szokásos utazását hozta. Drága étel és ital a fedélzeten, kaparós sorsjegy, cigaretta és fene tudja még mi minden, mi szem szájnak ingere, az kapható volt a kis kocsikból, vagy a légiutas-kísérők kezéből.

A landolást kicsit megéreztem, de a céget láthatóan, illetve inkább hallhatóan ez nem zavarta, fanfárok csendültek és nagy büszkén bemondták, hogy egy újabb pontosan érkezett gépen utazhattunk, és a Ryanair a legpontosabb európai légitársaság.

Kiszállás csak lassan, komótosan, ahogy azt a középen ülő utasoktól - vagy inkább tőlem - elvárhatjuk. Majd séta a határőrökig. Ott már jó kis sor feltorlódott, így vártunk. Nem mindenki türelmesen a saját sorára... Volt olyan utas is, aki nem tudott egy nyikkot sem angolul, így valaki a segítségére sietett, hogy miért is jött ő most, így a ködös Albionba. Minket meg sem kérdeztek.

Kiértünk a kis várórészre, de Andris még sehol. A vonata csak később ért be a reptérre, és annak is a másik felére, így vártunk egy kicsit. Aztán ő megjött, de sajnos a másik vonatra még mindig jó sokat kellett várni. Mert azt ugye nem lehet, hogy, ha már megvan a jegyünk, akkor máshol szállunk fel a vonatra, csak mert gondoltam azt a két órát a város egy részének megcsodálásával is tölthetnénk a reptér helyett. De nem, így várhattunk a vonatra, miközben a városban a kontinens legnagyobb St Patrik napi felvonulása zajlott.

Szóval itthon is és kint is lemaradtam róla. :(

Andris hozott elemorzsiát, amit a buszpályaudvar (igen, van ott az is) várójában gyorsan be is faltunk. Cserében meg kapott jó két és fél kiló csokit. A busz- és vasúti pályaudvarhoz a reptér mindhárom termináljáról egy felső folyósó vezet. Ezt halvány kék fénnyel világítják meg, ami mondanom sem kell, így késő este már rettenetesen bántotta a szememet. UFO irányjelző és utifény.

Származási hely: Anglia

Nagy nehezen felszálltunk a vonatra, elfoglaltuk az előre lefoglalt helyeket. Ezeket csinos kis papírcetlik jelzik a székek háttámlájára tűzve, majd nagyjából háromnegyed órányi zötyögés után megérkeztük Huddersfieldbe.

Ott még reménykedtem, hogy elcsípjük a zöld lóherés buli végét, de vidéki városokban szombat este 10 már úgy fest a bulik vége. Szerettem volna szerezni megint olyan klassz kis Guinnesses sapit de már nem volt sehol. Azért bedobtunk a nedűből egy pinttel, illetve én csak csórtam belőle, majd fogtunk egy buszt és irány a szállás.

Egy igazi angol ház, rettenetesen meredek lépcsővel és pici szobákkal. Bunkó angol lakótársakkal.

Gyors ismerkedés a fürdővel (szerencsére rendes keverőcsapos volt), pakolászás, ágypumpálás, majd némi másnapi tervezgetés és alvás.