Írország - első délután

Helyi idő szerint valamivel délután négy után érkeztünk meg Dublinba. Eredetileg a szálloda ajánlotta buszhoz igyekeztünk, ami a repülőhöz sem túl közel lévő parkoló legtávolabbi pontjáról indult. A 14-es állásban kaptak helyet a "minden egyéb" buszok. Ha mondjuk Corkba mennél busszal, akkor is ide kell elzarándokolnod. Több társaság is indít olyan járatot, ami elvisz Red Cow (azaz, vörös tehén, de van pölö fekete ló is) csomóponthoz. Mi a Dublin Coachot vártuk, ami a várost elkerülve viszonylag gyorsan eljuttat a vörös tehén LUAS állomásáig. Amúgy városnézéssel egybekötve is lehet menni tehenészni, ugyanennyiért, csak időben jóval hosszabb, főleg csúcsforgalomban.

A reptéren itt is van turista dezinformácós pult. Buszjegyet akartunk venni 3 napra. A neten még van 15 euro alatti jegy, ott már nincs, mivel megszüntetik. Gondoltuk akkor legyen a másik, de ez csak buszra jó. A srác nagyon lelkesen akart segíteni, hogy akkor vegyünk villamososat, de azt itt nem lehet, csak a villamosnál. Váltig azt magyarázta, hogy az olcsóbb, ez persze rohadtul nem igaz, ráadásul 2, azaz kettő villamosvonaluk van, ami olyan mintha lenne egy 4-es és egy 47-es villamosunk. Viszont olyan büszkék rá, hogy azt hiszed itt szalad a világ legjobb villamosa (nem!). Szóval nem vettünk rambler ticketet. Tanuljatok a hibánkból és Ti vegyetek, mert olcsóbb, mint a villamos (amiből 2! vonal van), de csak kijelölt helyeken tudtok venni.

Ibis Hotelben szálltunk meg, de ott sem volt már hely 15-étől. A hotel egy business hotel, messze minden érdekes látnivalótól, viszont egy hatalmas csomópont kellős közepén. A fűtés itt is szánalmas, de legalább működik, és egy idő után lehet kicsit melegebbet is csinálni (Írország nem túl meleg március közepén).

Mire a hotelbe értünk már sötét volt, így becsekkunk, letelepedtünk és hamar el is aludtunk. Aznap nem sokat (mondhatni semmit sem) láttunk a városból.

Anglia első nap - South Yorkshire

Másnap reggel igyekeztünk korán felkelni, hogy elérjük a legelső vonatot Sheffieldbe. Sajnos annyira nem kellett sietni, mivel vasárnapra való tekintettel az első Sheffieldig közlekedő vonat csak 9 óra 19-kor indult. A menetidő nem lett volna vészes, ha nem nagyon személy vonattal mentünk volna. Minden fűcsomónál megálltunk, de azért választottuk ezt a járatot, mert így a megyehatártól a megyei napi jegyet is tudtuk használni. Vicces kis jegy, az egész megyére bármire jó.

Reggeli - ami egy bögre Nescafé volt - közben Andris kinyomtatott pár látnivalóról információt. Majdnem kész menetrenddel indultunk a pályaudvarra.

A buszjegy 1 font 30 fejenként, de most márciusban van egy olyan akció, hogyha valakinek van bérlete, akkor egy barátját 1 fontért utaztathatja hétvégén. A sofőr ezt igen nehezen értette meg, ráadásul csak 10 fontos bankjegy volt nálunk, így a vége az lett, hogy akkor nem kellett fizetnünk.

Még ki kellett nyomtatni a jegyeket - hasonló jegykiadójuk van, mint a MÁVnak, csak ott venni is lehet, és működik is - valamint megvenni a napijegyet South Yorkshire megyére.

Huddersfield - Denby Dale (ez a megyehatár) 3 font 40, a másik megyére pedig 6 font volt a napijegy.

A vonatról Sheffield határán belül egy Meadowhall nevezetű helyen szálltunk le. Itt van egy meglehetősen nagy pláza, ahol Miki mindenáron akart venni magának egy Mizuno cipőt. 11 előtt értünk oda, akkor még semmi sem volt nyitva, gondoltunk eszünk Shere Khan nevű indiai kifőzdében, de még ott is azt mondták, hogy 20 perc.

Felmentünk a cipőboltig, ami lassan ki is nyitott, és Miki nekiállt keresgélni, kérdezgetni. Végül talált egy Wave Inspire 7-est 55 fontért. Közben letelt a 20 perc, így visszabattyogtunk az indiaiakhoz, hátha van kaja. Még 5-10 perc hangzott a felvilágosítás. Sebaj, rendeltünk. Valójában reggeli nélkül már nagyon-nagyon éhes voltam. Szóval vártunk 5 perc, 10 perc, 15 perc és semmi. Szeretnék én is indiai kifőzdés lenne, akkor nyitok, amikor kedvem tartja...

Végül csak lett kaja, jó 40 perccel azután, hogy először azt mondták 20 perc. Birka, legalábbis Miki szerint, de valójában valami húspépből készült csíkok voltak. Határozottan nem nyerte el a tetszésemet a 4.99-es menü ezen része.

Innen Supertrammel bevillamosoztunk a belvárosig, ahol megkerestük a Sheffield Cathedralt. Közben a srácok egybites júzerként a köldökzsinórunkon lógtak. A mobiljuk kötötte őket össze a világgal egy olyan városban, ahol én azt sem tudtam merre forduljak, hogy mindent lássak.

Származási hely: Anglia

A katedrális egy anglikán püspöki templom. Állítólag már 1000 éve is volt ezen a helyen valamiféle templom. A legrégebbi része az 1430-as évekből származik, de a legújabb az 1970-es években készült el. Van benne egy St. George kápolna, aminek a "kerítése" kardokból és bajonettekből készült. A bejáratnál igazán remek kis brosúrákat lehet begyűjteni a katedrális különböző kápolnáiról, vagy akár az ólomüveg ablakokról. Adakozást elfogadnak, kötelező belépő nincs, nem úgy, mint a londoni templomokban.

Miután a katedrálist jó alaposan körbejártuk, vagy inkább körbejártam, elindultunk a városháza felé. Sheffield városháza nagyjából az 1890-es évek végén épült. Sajnos az épület vasárnap nincs nyitva, így csak kívülről tudtuk megcsodálni az impozáns falakat és az óratornyot. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, a torony lábánál állt egy álcázott tardis. :)

A városháza déli oldalában található a Peace Gardens fedőnevű szökőkutas közpark. Hogy miért hívnak minden parkot kerteknek, arra azóta sem sikerült rájönnöm.

Miki egyik műve itt található.

A Peace Gardens szökőkutai igen érdekes fotótémát szolgáltattak a fiúknak, főleg Mikinek, így elkattintgattak ott egy jó darabon. A kerttől nyugat felé igen fura képződmények akadtak az utunkba. Kisebb, nagyobb fém gömb kutak voltak ott, amiknek a gömb külső felén csordogált lefelé a víz. Ez további jó képek készítésére adott lehetőséget, ezt speciel én is kihasználtam.

Származási hely: Anglia

Kicsit tovább sétálva megtaláltuk a Winter Garden nevű télikertet. Az ingyenesen látogatható üvegház az utóbbi száz évben épült üvegházak legnagyobbika az Egyesült Királyságban. A fa szerkezetet állítólag különleges módszerrel hajlították meg, és nincs semmivel sem kezelve. Ezt mondjuk meglehetősen nehéz elhinnem, de egye fene, ha ők ezt mondják. :)
Nekem rettenetesen tetszett a sok mediterrán és trópusi vagy éppen sivatagi növényfajta összevisszasága. Volt például fa páfrány. Azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. Meg akadt némi kiállított kígyó is a fák között; szerencsére nem igazi. A galambok is bejutottak és láthatóan nagyon jól érezték magukat a kellemes, nem fullasztó melegben. Míg ott fotózgattunk és nézelődtünk egy zenekar készült éppen előadást tartani a nagyérdeműnek. Gyorsan rá is zendítettek valamire, amire nem jöttünk rá, hogy mi lehetett, de a második szám határozottan megmosolyogtatott. A Rózsaszín párduc film zenéjét játszották.

Több művet nem vártunk meg, hanem továbbindultunk valami tömegközlekedési eszközt keresni a Botanical Gardens felé. Ez is, miért kertek? Rejtély. Ok, tényleg több részre volt osztva kis sétautakkal, de ettől még egy nagy kert maradt. Nem értem...

Út közben még beugrottunk valami olcsó diszkontba, ahol sikerült 1 fontért Bulmerst és újabb egy fontért egy naaaagy csomag KitKat-et venni. Másnap reggelire pedig áfonyás muffint 66 pennyért.

Keringtünk egy sort a városban (például bementünk egy zsákutcába, aztán a Chapel Walkon rövidítettünk) a buszok felé, hogy felszállhassunk valamelyik 80-as járatra. Majd nagyjából negyed óra várakozás után jöttünk rá, hogy ez bizony a rossz irányba közlekedő vonal... Végül meg sem kerestük a jó buszt, hanem sétáltunk egy nagyot. Miki őszinte bánatára a botanikus kertekig.

Nem lett volna vészes a séta, de hegynek vagy dombnak (?) fel kellett menni. Végül csak meglett a fenti bejárata a kerteknek - kertek??? - ahol a sok pihenni vágyó helybélivel besétáltunk az ingyenes növénybemutató parkba.

Miki ekkor már meg akart halni, így leültünk egy padra pihenni. Mondjuk nekem sem ártott, de azért még nem voltam a halálomon. Pár perc ücsörgés után arra jutottunk, hogy Andrissal körbe sétálunk, Miki meg pihen.

Van egy nagyon szép kis üvegház még az 1860-as években épült, majd hosszú elhanyagolás után 2005-ben újították fel a parkkal együtt több, mint 6,5 millió (!!!) fontból. Találtunk pár csodaszép ilexet, azokat nagyon szeretem, az üvegházban orchideát, kaktuszt és teafát valamint eukaliptuszt is, de koala híján nem jöttünk rá, hogy melyik melyik. Andris meg tiszafát és krókuszt fotózott. Az utóbbiról készült werkkép is. :)

Lassan visszabattyogtunk Mikihez, aki még mindig a padon csücsült, majd összeszedelőzködtünk és indultunk lefelé, az alsó kijárat felé, mondván, hogy ott több busz is jár. Út közben Miki talált egy szökőkutat, amit megrohamozott és be is vett a Canon 1100D-jével. Én meg megkerestem a Secret Gardent.

Lent lőttünk egy buszt, és irány Csilla. Sikerült jó buszra szállni, és jó fél óra és egy átszállás után megtalálni a hölgyet egy kedves kis utcában, egy kívülről csinos angol sor egyik házacskájában. Háznak bajosan nevezném, az egész földszint, belépővel, nappal konyhával és meredek lépcsővel beférne a nagyobbik szobánkba. Mindenesetre szép, és egyre szebb lesz. Épp most festették újra fent a falat, Csilla pedig nap közben a kertet rendezgette. Erre harci sebei utaltak este.

Kaptunk pakisztáni teát, nekem nem tűnt erősnek, pedig állítólag jóval erősebb, mint az angol tea. Végülis..., de nekem nagyon bejött, főleg a hideg után. Ettünk házi pakisztáni ízesítésű borsós rizst csípős krumplival. Aztán mirelitből készült pratát, ki mivel akarta. Miki hol mogyorókrémmel, hol chiken tikkaval. Én többnyire üresen, nekem úgy is nagyon ízlett. Olyan mintha valahol félúton lenne a magyar és az amerikai palacsinta között. Nyamm.

Kajálás, az élet nagy kérdéseinek megvitatása és ajándékosztás után Zia, Csilla pakisztáni férje, aki nagyon szépen beszél angolul, elvitt minket kocsival (te jó ég, hol van itt a kormány?!?) a pályaudvarra.

A vasútállomáson volt még nagyjából 10 percünk a vonat indulásáig, addig Miki még kivonult fotózni, merthogy milyen vicces az állomás kívülről, majd mentünk a vonathoz. Nekem eddigre már szét akart robbanni a fejem, oh! mily meglepő érzés volt... Beh.

Vonat haza, megint bokorban is megálló, másfél órás zötykölődés, már sötétben, így beszélgettünk.

Megint csak megváltottuk a világot, vagy legalábbis a görög isteneket és Harry Pottert, utóbbit csak kisebb részben. Barátok közt 1 fontos, és nem barátoknak való 1,30-as buszjeggyel (most volt mivel kifizetni) felbuszoztunk a szállásunkra. Próbáltuk még megbeszélni a másnapi merre menjek?-et, de leginkább hulla fáradtak voltunk, így rövid és meglehetősen hideg fürdőszobai tartózkodás után irány aludni.

Az éjszaka kicsit hidegebbre sikeredett, mint az előző. Elfelejtettek fűteni, halálra akartam éjjel dideregni magamat, miközben a buta szőke (:P) világított a telefonjával egész éjjel.

Anglia utazás - West Yorkshire

Rendhagyó egy utazás volt, azt biztos.

A jegyeket jó előre megvettük az ír Ryanairtől. Akkoriban csődölt be a kék nózis légitársaság, az írek pedig kijelentették, hogy betöltik az űrt. Öt helyett nagyjából harminc útvonalra indítanak járatokat.

Én lassan elkezdtem tervezgetni, hogy miket is szeretnék megnézni majd Machesterben, hiszen a tervek szerint az első éjszakát ott töltöttük volna egy olcsó szállodában, így este és másnap korán reggel nézelődhettem volna Anglia egyik legnagyobb városában.

Aztán, ki tudja miért az ír fapados cég törölt 13 járatot, ami sajnos minket is érintett. Március 15-én mentünk volna Machesterbe, de kaptunk egy levelet, hogy szörnyen sajnálják, át lehet tenni a jegyeket. Az csak a netes foglalási oldalon derült ki, hogy melyiket is törölték, és csak az átfoglalás során jöttünk rá, hogy a visszautat, mivel nem törölték, nem lehet módosítani. Illetve lehet, olyan plusz 40 ezer forintért.

Köszönjük Ryanair, hogy ennyire elrontottad a pihenésünket. Azt javaslom, hogy aki annyira nem árérzékeny, és szereti a biztos és kényelmes dolgokat, ne ezt a légitársaságot válassza.

Szóval maradt a két nappal rövidebb út. Őszinte bánatomra, és bosszúságomra.

Lassan közelgett a csúsztatott utazás napja. Igyekeztünk beszerezni valami apróságot a vendéglátónknak, Andrisnak. Valami olyasmit, amit csak itthon van. Így vettünk neki egy jó nagy határ Sport szeletet. Csillának pedig Pilótát és az egyik kedvenc mesekönyvemet (Benedek Elek: Többsincs királyfi), amit majd a kislányának olvashat, ha kicsit nagyobb lesz. :)

Március 17-én szombaton ebéd után Anyu kivitt kocsival a reptérre. Nagyon izgult, hogy időben kiérjünk, így sikerült 2 órával a felszállás előtt odaérni. Uncsi egy két óra volt. A biztonsági ellenőrzésen hamar átjutottunk, a kutya sem volt ott. Aztán kicsit nézelődtünk a méregdrága Skycourtben, és csüccs az indulásig. Miki nagyon szomjas volt, így vett két 0,33-as vizet aranyárban. Levonultunk a kapuhoz, ahol már a fél világ ott tömörült. Hamarabb is lemehettünk volna, de végülis hátul szálltunk fel, és sikerült olyan helyet foglalni, ami az ablak mellett volt. Kiláthattam, és végre világosban utaztam. Igaz naplementekor és pont a délnyugati oldalon, szóval többnyire nem láttam semmit a naptól, de attól még izgalmas volt.

Készült pár kép Budapestről, a felhőkről és a repülő (Boeing 737-800) belsejéről. Volt néhány láthatóan zabszemmel küzdő utas, meg egy kis huzat, hogy rontsa az összképet, de amúgy a fapadosok szokásos utazását hozta. Drága étel és ital a fedélzeten, kaparós sorsjegy, cigaretta és fene tudja még mi minden, mi szem szájnak ingere, az kapható volt a kis kocsikból, vagy a légiutas-kísérők kezéből.

A landolást kicsit megéreztem, de a céget láthatóan, illetve inkább hallhatóan ez nem zavarta, fanfárok csendültek és nagy büszkén bemondták, hogy egy újabb pontosan érkezett gépen utazhattunk, és a Ryanair a legpontosabb európai légitársaság.

Kiszállás csak lassan, komótosan, ahogy azt a középen ülő utasoktól - vagy inkább tőlem - elvárhatjuk. Majd séta a határőrökig. Ott már jó kis sor feltorlódott, így vártunk. Nem mindenki türelmesen a saját sorára... Volt olyan utas is, aki nem tudott egy nyikkot sem angolul, így valaki a segítségére sietett, hogy miért is jött ő most, így a ködös Albionba. Minket meg sem kérdeztek.

Kiértünk a kis várórészre, de Andris még sehol. A vonata csak később ért be a reptérre, és annak is a másik felére, így vártunk egy kicsit. Aztán ő megjött, de sajnos a másik vonatra még mindig jó sokat kellett várni. Mert azt ugye nem lehet, hogy, ha már megvan a jegyünk, akkor máshol szállunk fel a vonatra, csak mert gondoltam azt a két órát a város egy részének megcsodálásával is tölthetnénk a reptér helyett. De nem, így várhattunk a vonatra, miközben a városban a kontinens legnagyobb St Patrik napi felvonulása zajlott.

Szóval itthon is és kint is lemaradtam róla. :(

Andris hozott elemorzsiát, amit a buszpályaudvar (igen, van ott az is) várójában gyorsan be is faltunk. Cserében meg kapott jó két és fél kiló csokit. A busz- és vasúti pályaudvarhoz a reptér mindhárom termináljáról egy felső folyósó vezet. Ezt halvány kék fénnyel világítják meg, ami mondanom sem kell, így késő este már rettenetesen bántotta a szememet. UFO irányjelző és utifény.

Származási hely: Anglia

Nagy nehezen felszálltunk a vonatra, elfoglaltuk az előre lefoglalt helyeket. Ezeket csinos kis papírcetlik jelzik a székek háttámlájára tűzve, majd nagyjából háromnegyed órányi zötyögés után megérkeztük Huddersfieldbe.

Ott még reménykedtem, hogy elcsípjük a zöld lóherés buli végét, de vidéki városokban szombat este 10 már úgy fest a bulik vége. Szerettem volna szerezni megint olyan klassz kis Guinnesses sapit de már nem volt sehol. Azért bedobtunk a nedűből egy pinttel, illetve én csak csórtam belőle, majd fogtunk egy buszt és irány a szállás.

Egy igazi angol ház, rettenetesen meredek lépcsővel és pici szobákkal. Bunkó angol lakótársakkal.

Gyors ismerkedés a fürdővel (szerencsére rendes keverőcsapos volt), pakolászás, ágypumpálás, majd némi másnapi tervezgetés és alvás.

Lipcse negyedik nap

A reggeli készülődés után Marci elindult dolgozni, mi pedig Viktorral bementünk a belvárosba, ahol elváltak útjaink egy kis időre, mivel Viktor szerette volna egyedül, zenével a fülében is bejárni a belvárost.

Addig én elmentem még körbefotózni a templomokat és az opera mögötti tavon ringatózó kacsákat is meglestem.

Megint rájöttem, hogy nem tetszik az opera, nagy és torz. Olyan nem odavaló épület. Viszont a közelében épített egyetem új része ígéretesnek látszott.

Egy kis szuvenyírvásárlással egybekötött plázázás után visszaindultunk szedelőzködni. Marci is megérkezett és lassan elindultunk a buszhoz, ugyanoda, ahol csupán pár nappal előtte letett minket, hogy egy hosszú zötyögés után hazaérjünk.

A buszos út is megérne egy misét, hisz egy ősi foglalkozást űző hölgy mellé kerültem, mivel sehol máshol nem volt hely. A leányzó amúgy tök jó fej, végig csacsogta az út jelentős részét Pozsonyig, ahol is végre a leszálló utasoknak hála át tudtam ülni Viktor mellé. Valószínűleg sose tudtam volna meg ennyi mindent erről a mesterségről. Utólag belegondolva vicces és tanulságos utazás volt.

Lipcse harmadik nap

A szokásos reggeli vakaródzás után felkerekedtünk, hogy megnézzük a Népek Csatája emlékművel a város másik végében.

A hidegben a helyi tömegközlekedés viszonylagos melegét kihasználva egy gyors városnézést rögtönöztünk a villamosról. Ez a járat megkerüli a főpályaudvar előtti teret, és elmegy egy hatalmas és iszonyat ormótlan szocreál toronyház előtt, ami a Willy-Brandt-Platzon áll.

Az emlékmű Batman Gotham Cityét juttatta eszembe. A birodalmi stílusban épült kissé ormótlan kő és betonmonstrumot a Napóleon elleni 1813-as népek csatájának 100 évfordulójára emelték. Az őszi táj innen mesés színekbe vonta az egykori NDK egyik városát.

Innen visszaindultunk a városközpont felé, a könyvtáron át vezetett az utunk, de előtte egy vásárközponton is áthaladtunk, aminek a közepén egy arany színű kupolás vörös csillagos elképzelhetetlenül nagy raktárszerűség mellett is elsétáltunk. Sokat törtük a fejünket, hogy mégis mi lehet az, de nem jutottunk semmire, viszont legalább jót szórakoztunk az egészen.

Meglestük a könyvtár régi épületét és az új irattárat is, ami gyakorlatilag egy hatalmas ablaktalan beton tömb, a legmodernebb technikával felszerelve, legalábbis ezt hallottam róla.

Egy kis sütizés után az előző nap a neten meglesett fonógyár felé vettük az irányt. Út közben találtunk egy repülőgépet - egészen pontosan egy IL-18-ast -, amiről megint csak nem tudtuk miért van egy ház tetején.

A fonógyárból kialakított kultúrközpont vagy nem üzemel ősszel, vagy csak aznap nem volt nyitva. Sajnos sehova se jutottunk be, és a snidlinget sem találtuk meg, de a felújított vörös tégla épületek látványa és egy öreg kémény kárpótolt picit a hidegben eltöltött sétáért.

Visszabattyogtunk a belváros vásárnegyedébe, ahol a lemenő nap fényében készítettem pár nagyon művészinek szánt képet a megmaradt vagy felújított épületekről. Igazából romantikus belvárosa van, de a hideg sokat ront az élményen.

Este már az összepakolásra kellett figyelni, hiszen másnap este már indult is a buszunk vissza Pestre.

Lipcse második nap

Nem túl korán sikerült kivakarnunk magunkat a meleg hálózsákból. Nekem speciel a lábam picit fázott.

Egy jó nagy reggeli után nyakunkba vettük a várost immáron Marcival, hiszen szombaton nem melózott.

Révén nem csak városnézőbe, hanem látogatóba is mentünk egy kicsit punyadtunk még a reggeli, vagy inkább korai ebéd után a lakásban. Megnéztem a neten, hogy mit érdemes még megnézni. Találtunk egy fonógyárból kialakított modern galériaközpont jellegő képződményt, arra gondoltunk, hogy esetleg a snidlinges tetejét megnézzük.

Aznap gyalogszerrel indultunk a város felfedezésére. Az egyik parkon át sétáltunk be a városba mókusokat és egymást fotózva. A park vége egy paneldzsungelbe vezetett. Gyorsan továbbálltunk a Szövetségi Bíróság monumentális klasszicista épülete mellett sétálgatva egy esküvői fotózásba futottunk bele.

A hosszú séta következő állomása az új Városháza méltóságteljes épülete előtti tér volt. Az épület maga hatalmas, és tényleg új, mivel "csak" 1905-re készült el. Mindezek ellenére igyekeztek a helyi hagyományoknak megfelelően építkezni. Nekem kifejezetten tetszik ez a stílus, bár maga az épület akkora, hogy körbesétálni sem semmi, benne meg tutira mindenki eltéved.

Ezután jó német szokás szerint ettünk egy hatalmas gyrost. Ezeket a kajákat sose lehet rendesen megenni?

Később elsétáltunk a Tamás templomhoz, ahol beültünk egy koncertre. Sajnos nem a méltán híres fiúkórus adott elő, de az élmény így is kihagyhatatlan.

Utána még körbenéztünk a templom környékén és bementünk pár passzázsba is gyönyörködni a kirakatokban és a belső díszítésében, no meg az sem volt utolsó, hogy ott kevésbé fújt a szél.

Korán sötétedett, így megcsodálhattuk az esti kivilágítást és a nyüzsgést a hidegben. A visszaút meglehetősen hosszúnak tűnt, de barátok közt gyorsan telik az idő.

A szokásos esti teázás és beszélgetés után gyorsan elvonult mindenki aludni, hogy másnap reggel korán útnak indulhassunk.

Lipcse első nap

Olyan negyed tizenegy magasságában érkeztünk meg a Hauptbahnhoffal (lipcsei főpályaudvar) szemben lévő Goethestrasse egyik buszmegállójába.

Hűvös volt és, révén hogy meglehetősen keveset aludtunk, fáztunk. Marci még nem ért oda, később annyit beszéltünk, hogy akkor találkozzunk a pályaudvar előtt.

Ez egy igencsak különleges pályaudvar. Nehéz azt mondani hogy előtte. Európa legnagyobb pályaudvara szimmetrikus főbejártattal, aminek igazából két nagy kapuja van. Ez azért van így, mert amikor 1912-ben elkezdték építeni, két vasúttársaság fejpályaudvarának szánták, és mindkettőnek ugyanakkora rész jutott. A szászoké lett a keleti fele, a porosz vasúté a nyugati vége. A kilencvenes években felújításon esett át, amikor is egy kétszintes bevásárlóközpontot is beleépítettek a főépület peronok előtti részébe. Nagyon nyugati, de meg kell hagyni tetszetős és tiszta, nem úgy, mint akármelyik főpályaudvarunk. Van benne egy Mr. Clean nevezetű mosdó is, ahol jó pénzért (1 EUR) pisilni, 7 EUR-ért pedig akár zuhanyozni is lehet. Ez speciel nem is lehet olyan rossz dolog. Amennyiben jól tudom, még létezik az az európai havijegy 25 vagy 26 éves kor alatt, amit többnyire az amerikai fiatalok vesznek meg, és körbeutazzák Európát a középiskola és a főiskola közötti nyáron; nappal városnézéssel múlatva az időd, éjjel vonaton döcögve. Nos, nekik minden bizonnyal nagy élmény lehet zuhanyozni egyet egy viszonylag tiszta helyen.

Miután meglett Marci, vettünk napijegyet (jelenleg ez 5 EUR) és elvillamosoztunk hozzá. Lepakoltunk, rendbe szedtük magunkat, kicsit ettünk majd Marci lelépett melózni, mi meg további vakaródzás után elindultunk városnézni. A vakaródzás alatt sikerült életet lehelnem a roaming szolgáltatásomba. Micsoda kiszúrás, hogy külön be kell kapcsolni, eszembe sem jutott, mert a vodás telefonommal sosem volt semmi ilyen gond.

Villamossal bementünk a Goerdelrring-ig - mehettünk volna eggyel tovább is - majd onnan lábbusszal templomtól plázáig, bolttól múzeumig megcsodáltunk mindent.

Sajnos nem sikerült Lipcséről komolyabb tárgyi tartalommal bíró könyvet szerezni, így egy-két múzeum, a Tamás templom és a Népek csatája emlékműtől eltekintve szinte semmiről nem tudtunk semmit.

A belvárost, amit egyáltalán érdemes megnézni, hacsak nem koncertre (?) vagy valami modernebb művészeti kiállításra vagyunk kíváncsiak, gyakorlatilag pár óra alatt be lehet járni. Ez persze nagyrészt a második világháború hathatós bombázásainak és a szocializmus alatti közös tulajdon túrós hátának köszönhető.

A klasszicista házak között megbújik a gótikus Miklós templom. 1989-ben a vasárnapi istentisztelekt hatására innen indultak a hétfői tüntetések. A rendszerváltás első lépései, mondjuk ebből semmire sem emlékeszem.

Gótikus kívülről, belül részben barokk, de révén evangélikus templom, nem sok dísz van benne. Az oszlopai úgy festenek, mint egy-egy pálmafa, még a színük is. Kicsit zavarbaejtő a belseje. A díszítés nagyrészt növényi mintákban merül ki, ám azok olyan összevisszaságban és formákban vannak jelen, hogy az ember nem is tudná eldönteni, ha csak a belsejét látná, hogy akkor ez most túldíszített protestáns vagy aluldíszített barokk oszlopos gótikus boltíves katolikus templom.

Erről a templomról sikerült egy angol nyelvű prospektust szeretzni, egész részletesen leírja a templom történetét, ami lévén 1165 körül építették meglehetősen hosszú.

A boltok között kóricálva eljutottunk az Augustusplatzra. A tér északi oldalán áll a méreteit tekintve igen tekintélyes ám külsejében - legalábbis budapesti szemmel nézve - kifejezetten puritán Opera. A tér méretei és elrendezése erősen emlékeztetnek egy szocialista tapsitérre, ami alatt szinte biztos hogy egy bunker vagy legalábbis egy légópince van. A tér déli oldalán van a Gewandhaus. Ez egy igazi, hamisítatlan szocreál remekmű. A maga nemében valószínűleg szép, bár nekem ez a stílus nem jön be. Hogy őszinte legyek, nem sikerült pontos meghatározást találni rá, amolyan koncertterem-kulturház kombó.

A tér nyugat felé eső oldalán épül az egyetem egy újabb épülete Egeraat tervei alap. Ő tervezte a Dózsa György úton lévő ING épületét, azt a kidőlős falút is.

Miután mindezt megcsodáltuk, lassan Marci is végzett a munkával, így összeszedtük egymást és még nézelődtünk a sötétben. Ettünk egy helyi kínai tésztás akármit. Noodle box, bár ezt pont nem dobozból ettük.

Lassan visszavillamosoztunki Marcihoz és egy kis beszélgetés után mindenki esett be az ágyba.

Lipcse odaút

Az utazás azzal kezdődött, hogy nem jött sehol sem a busz. Vártunk, vártunk a hidegben és semmi. Majd amikor már el kellett volna indulnia a busznak, a hangosbemondón közölték, hogy késni fog. Viszont arról egy szó sem esett, hogy mennyit vagy hogy most hol a busz, csak annyit mondtak, hogy addig nyitva lesz a buszpályaudvar.

Ez egyáltalán nem hangzott jól. Mellettünk egy aggódós nagynéni utánajárt a dolgoknak. Állítólag a határnál megfogták a buszt és bizony épp csak akkor indult tovább. Olyan negyed egy felé várható. Mellesleg azt is tőle tudtuk meg, hogy ez a busz Szófiából indult (mint később kiderült Várnából, és a sofőrök is csak bulgárul tudtak).

Szóval két óra csúszással indulunk, szép... Visszamentünk a váróba, ahol ki volt írva, hogy háromnegyed tizenegykor indul egy busz ugyanolyan útirányon. Információ ilyenkor nincs, a forgalomirányítókhoz becsengettem, ki se dugták az orrukat. Közben Viktor talált egy ott dolgozó nőt, aki közölte vele, hogy nekünk biza várni kell, mert ami most megy az egy másik utaslistával rendelkező busz, nem a miénk. Azért Viktor még elrobogott a buszhoz, hogy ugyan már, hát ugyanoda megy. Mint kiderült rajta van a nevünk. Fő a tájékozottság, az ott dolgozók fantasztikus felkészültsége miatt ültünk volna két órát egy olyan buszra várva, aminek az utaslistáján lehet nem is szerepeltünk.

A nagyon aggódó nagynéni közben ránk hagyományozta az unokahugát, mert neki muszáj volt még egy nappali buszt elkapni. Szegény már addigra is agyonaggódta magát. A lánynak már előző napra volt jegye, csak a busz nem várta meg. Neki sajnos nem tudtuk a nevét, de ő is futott velünk a buszhoz. Nem tudom, hogy megtalálták-e a nevét, de végül felszállt a buszra ő is.

Persze mindenki mellett csak a táskájának volt hely, leülni sem tudtunk. Aztán megkértünk egy nőt, hogy ugyan már üljön előrébb, akkor mi is le tudunk ülni. Persze ezt nem tette meg, de hátrarohant szólmni valakinek, hogy húzódjon már össze. Kiderült, hogy a busz végében három (3) ember foglalta el az utolsó két teljes sort. Kényelmesek. Kicsit összehúzták magukat egy sorra és akkor mi is, meg a leányzó is le tudtunk ülni.

Tizenkét óra nem túl kényelmes így ülve. Dehát ez van, összekuporodtunk, elhelyezkedtünk és indultunk is.

Anyu még felhívott, hogy mi van. Ő azt sem tudta, hogy majdnem két órát vártunk, így viszont fél óra késéssel indultunk. Az még elviselhető.

A hosszú és meglehetősen unalmas úton csodák csodájára sikerült valamit aludni, igaz nagyon rövid etapokban, de legalább nem mint a mosott kaki érkeztünk meg másnap reggel negyed tizenegy magasságában.

Igen, sikerült lefaragni a késést, sőt még kicsit hamarabb is értünk a tervezettél. Igaz, szerintem Drezdát egy az egyben kihagyta a busz.

Már Lipcsében derült ki, hogy úgy fest nincs bekapcsolva a roamingom, mert nem tudtam smst küldeni, hogy érkezünk.

Róma - hetedik nap

Mivel ez volt az utolsó napunk, igyekeztünk annyi mindent belezsúfolni, amit csak lehet. Az utolsó büféreggeli után visszamentünk összepakolni. Igyekeztük biztonságosan eltenni a borokat meg az egyéb szerzeményeket (például 2 tobozt Ostia Anticaból) a nagy táskákba.

Ezután a terv némi Colloseum nézés majd még souvenir vásár volt.

Kicsekkoltunk és leraktuk a nagy táskákat a megőrzőbe. Már amennyire megőrző, de szerencsére mindenünk megmaradt.

Elmetróztunk a Collosseumhoz, ahol legalább 1 órás sor állt azoknak, akik ott vették a jegyet. Érdemesebb a Forum Romanumnál venni a jegyet, ha már azt is meg akarja nézni az ember, különben szobrozhat egy sort.

Még a Colosseum előtt vettünk egy kupac képeslapot az ottani árusoktól. Egy euróért 20 képeslap és nem is olyan csúnyák.

Külön sor van a csoportoknak, a jegyet vásárlóknak és a jeggyel már rendelkezőknek. Az utóbbi a legrövidebb. Szépen bementünk és fellifteztünk az elsőre. Kívülről nagyobb, és az igazat megvallva kő hátán kő. Iszonyat turistamennyiséggel körítve. Az első szinten teljesen körbe lehet menni, alul sajnos nem. Felteszem néha lehet, sőt szezonban talán még a közepére is be lehet menni egy pallón, de akkor éppen nem volt palló sem. Mivel már betelt a fényképezőmben lévő kártya és nem akartam sokat törölni, így csak kevés képet csináltam.

Ott olvastuk, hogy a kivégzések az ebédszünetben voltak. Jó ebédhez szól a ... az oroszlán. :D

Igazából elég hamar körbe lehet sétálni még a turistakerülgetésekkel együtt is.

Innen elbuszoztunk a Piazza Veneziara, ahol már előző nap kiszúrtam, hogy van souvenir hűtőmágnes. Vettünk is ötöt, szerintem nem is olyan rosszak. Mostantól igyekszem mindenhonnan hozni legalább egyet emlékbe. :)

Ezután pólóvadászat jött, körbejártuk a fél várost, de végül mégis ott kötöttünk ki, ahol a hűtőmágneseket is vettük. Tíz euróért 3 póló. Vettem egy "I ♥ Roma" feliratos pólót, ami, mint később kiderült, nem nyerte el a tesóim tetszését, nem úgy, mint a Leonardos. Ez van.

A nagy pólóvadászat közben visszamentünk a Santa Maria Maggiore templomhoz, ahol végre lefotóztuk Bernini sírját is.

Végül úgy döntöttünk, hogy itt az idő enni valamit és lassan vonatot vadászni. Még útközben Krisz vett némi ajándékot a családjának. Visszamentünk abba az étterembe, amire azt mondtuk, hogy ez jó lesz. Tésztát ettünk. Maradjunk annyiban, hogy nem szeretem a tésztát és ez után még annyira sem fogom. Nem volt rossz, csak nem nekem való.

Innen már csak a csomagjainkért mentünk vissza a szállodába, ahonnan irány a Termini, jegyvásár és a vonat.

A jegyvásár és a felszállás sem pont úgy sikerüt, ahogy szeretttük volna. Az előbbinél egy készséges olasz segített, hogy hogy is kell használni az a jegyutomatát, majd közölte, hogy legalább egy kávéra valót adjunk neki. Mondtam, lehúzós nép. Az utóbbinak meg nem nyíltak ki az ajtajai, így kicsit bajos volt felszállni. Azért sikerült. Kiértünk a reptérre, megkerestük a járatunkat.

Az olasz zsenialitás a reptéren is utolért. A check innél az olasz csaj valami ismerősével dumált, nem is figyelt ránk. Se egy kérdés, hogy mi pakoltunk-e, se az hogy hova is kérjük a jegyet, arról nem is beszélve, hogy irtó lassú volt.

A jegy természetesen a folyosóra szólt, nehogy akár véletlenül láthassak valamit. Jó, hogy sötétedés után indultunk, de akkor is.

A következő olasz bravúr a fémdetektoroknál volt. Azért Fiumicino egy nagy nemzetközi repülőtér, ehhez képes csak pár röntgen ment, ami hagyján, de két szalaghoz volt egy fémdetektoros kapu. Agyam eldobom, ezt a hozzáértést!

Még volt vagy két óránk, így ráértünk nézelődni. Ez a reptér nem olyan, mint Luton, van pár étterem meg bolt is, de igen szegényes a felhozatal, legalábbis Lutonhoz képest (pedig az ugye csak egy kis reptér). Még a gép indulása előtt ittunk egy kicsit, mivel elég meleg volt és ugye nem lehet felvinni semmi külső forrásból származó italt.

Nagy nehezen elindultunk a gép felé. Megint akadt pár ismert arc, aki ugyanazzal a géppel repült, mint mi.

Mögöttünk két olasz csaj ült. Az egyik szólt a stewardessnek, hogy szeretne a folyosó mellé ülni. Na mondom erre lecsapok. Megkérdeztem, mondta, hogy ők bizony direkt oda kérték a jegyet, dehát ide kapták. Mondtam, hogy szívesen cserélünk, így mind a négyen jól jártunk. A klausztrofób olasz csaj (mellesleg tök normális volt, és nagyon hálás volt nekünk) a folyosó mellé került, én meg az ablak mellé, ami ráadásul pont egy olyan volt, amin lehetett is látni valamit. Ez persze főleg a sötétség volt, de akkor is.

Nagyon élveztem a repülést. Kaptunk valami vacsorának titulált sós mogyorót és egy nápolyit (lehetett választani!) valamint gyümölcslevet és kávét. Sebaj, ez sem vette el a kedvemet a repüléstől, csak éhes maradtam.

Itthon a tesóim vártak a reptéren, egy nem túl örvendetes hírrel. Az élet már csak ilyen, kegyetlen.

Róma - hatodik nap

Hétfő reggel igyekeztünk korábban elkészülni, mivel még sok látnivaló volt hátra, de az időnk vészesen fogyott.

Irány a Capitolium-domb és a környező látnivalók.

Busszal mentünk a Piazza Veneziaig, ahol a remek római közlekedést szerencséren túlélve átjutottunk a Nemzet Oltáráig, avagy II. Viktor Emánuel emlékművéig alias Monumento nazionale a Vittorio Emanuele II. Nagy és olyan római birodalmi jellegű, de inkább emlékeztet a Brandenburgi kapura, mint bármire, ami római (főleg úgy, hogy mindez ugye Rómában van). Ez az Olaszországot 1861-ben egyesítő piemoni herceg emlékműve, de itt van az ismeretlen katona sírja és egy múzeum is. Tényleg hatalmas, a város bármelyik magasabban elhelyezkedő pontjáról ki lehet szúrni, akkora. És fehér márványból van, ami még jobban kiemeli a barna-terrakotta környezetéből.

Szerintem ezzel az építménnyel is úgy lehettek az olaszok, mint egykor a franciák az Eiffel-toronnyal. Bár az utóbbiak azóta nemcsak hogy megbarátkoztak vele, de gyakorlatilag a város jelképe lett.

Az emlékmű mellett találtak egy ókori római házat, amit teljesen betemettek az évszázadok. Templom is volt benne, úgy a harmadik emelet táján, mivel akkor már nagyjából ott volt a talajszint. Ostia Antican kívül ez a legjobban megmaradt római kori lakóház az országban.

Származási hely: Róma

Mögötte a Capitolium-dombon egy ferences templom és két rettenetes lépcső van. Az egyik a templomhoz, a másik a Capitolium múzeumokhoz és a városházához visz. Az utóbbit, a cordonata capitolinat, Michelangelo tervezte, a cordonata egy rémes se nem lépcső, se nem emelkedő "lépcső", ilyet többfelé is találni a városba. Kényelmetlen felfelé, lefele meg egyszerűen nyaktörő, nagyon nem szerettem.

A múzeumok zárva voltak, bár az igazat megvallva nem is nagyon akartam már bemenni.

Megkerültük Marcus Aurelius lovasszobrát. Ő csak azért úszta meg a középkori pusztításokat, mert egykor azt hitték róla, hogy Nagy Konstantin szobra, őt pedig révén az első megkeresztelkedett császár volt, tisztelték.

Megcsodáltuk a dombról elénk táruló Forum Romanumot. Bejárható méretű, de gyakorlatilag itt is csak egy-két kődarab emlékeztet az egykori hatalmas templomokra. A Forum mellett vannak a császárok fórumai is. Traianusé a legnagyobb, de a legmókásabb Traianus piaca volt, ami modern elnevezéssel élve egy igazi pláza volt. Az ötödik emeletre bevezették a folyóvizet és ott árulták a halakat. Ma is sok áll belőle, ez most éppen múzeum.

Ezután, révén a Capitolium-dombról nem lehet bemenni a Forum Romanumra, elindultunk megkeresni a bejáratot. Fejenkénti 12 eurós belépőért (NB ebbe benne van a Palatinus-domb és a Colosseum is) meg is nézhettük közelebbről a köveket, amiket fentről is láthattunk. Kövek... Semmi kép arról, hogy hogy is nézhettek ki egykor.

A Vesta templomnak egy pici darabját rekonstruálták, ebből azért látszik, hogy a templomnak kör alakú volt az alaprajza.

Ami viszont nagyon látványos volt, az a Forum Romanum egyik végében álló Maxentius és Konstantin bazilikája volt. Ilyen megalomán épületet csak évszázadokkal később építettek újra ezen a vidéken. Nyaranta állítólag koncerteznek a megmaradt boltívek alatt.

A Titus diadalíve után felmásztunk a Palatinus-dombra. Az ókorban ez volt a helyi Rózsadomb bár a mindenkori uralkodói elit is itt tanyázott.

A középkorban egy bíborosé volt ez a vidék, és nagy növénybarát lévén egy igazi botanikus kertet épített a dombra. A Farnese kertek közel 700 fajt mutattak be Európa első magán botanikus kertjében.

Augusztus és a felesége Lívia villáiból egész sokminden megmaradt. Nekem kicsit hideg és sötét volt bent. :D Néronak azonban már szűkös volt a hely, így ő a szemben lévő dombra építtette a Domus Aureát. Ezt speciel már nem néztük meg.

A sok kődarab még állítólag több házat alkotott egykor. Az egyik ilyen a Domus Flavia volt. Jókora belső udvarral büszkélkedhetett a tulaj. A másik, talán még nagyobb építmény a Domus Augustana Domitianus császár lakrésze volt. (A wiki link rossz!) Állítólag a Stadion valójában ennek volt a belső udvara. Puff!

Származási hely: Róma

Megnéztük a kis múzeumot is, ami a domb multját mutatja be a vaskortól.

A sok mászkálásba nagyon elfáradtunk, nagy nehezen megtaláláltuk a Cryptoporticust, ami egy föld alatti folyosó volt a császároknak a dombban. Innen megtaláltuk a Vigna Barberinit, ez anno egy szőlőskert volt, ma egy terasz, ahonnan egész szép rálátás nyílik a Colosseumra és Konstantin diadalívére.

Származási hely: Róma

Elücsörögtünk egy kicsit a kertben, majd döbbenten konstatáltuk, hogy mindjárt zár a komplexum, így sietnünk kéne kifelé. Már éppen bezárták a kaput, de azért még kiengedtek minket. Már nem volt idő megnézni a Colosseumot belülről, de szerencsére a jegy kétnapos volt.

Kiérve vadásztunk egy buszt a Piazza Barberinire, hogy végre tényleg bejuthassunk a Hard Rock Caféba. Amerikai kajálda, Fridey's-es árakkal és kajákkal, de a világ legkeresettebb souvenir pólójával. Red, White & Blue Burger-t választottam, kéksajtos hamburger, igazából annyira intenzív benne a sajt, hogy nekem nem jött be így, ebben az összeállításban. Nem volt rossz, de annyira perverz, hogy nem lett a kedvencem. Sebaj, legközelebb mást választok. :D

Evés után újra benéztünk az ajándékboltjába, ahol továbbra is kicsit drágának tartottam a pólót. A női pólók annyira nem tetszettek, a pasik meg nagyon pasisak voltak. Végül egy sapka mellett döntöttem, Krisz pedig vett egy klassz spéci római mintás pólót.

Gondoltuk még nincs olyan rettenetesen késő, így megnézzük a helyi deSpart, hogy miket lehet venni ajándékba. Be is tértünk a Termini melletti boltba, ahol végül vettünk egy csomó sört, bort és némi édességet.

Visszasétáltunk lassan a szállodába és nagy punny következett.

Róma - ötödik nap

Megint csak a szokásos reggeli szöszmösz után, ami kicsit hosszabbra sikerült mint máskor, dehát épp vasárnap volt, elindultunk Ostia Antica felé.

Ide metróval lehet kijutni, igaz nem a városival, mert át kell szállni, de metro van ráírva.

Ostia Anticaról nem sok mindent lehet írni. Sok kő, vagy inkább kődarab, nagyon kényelmetlen nagyjából 2000 éves kövezett utak és rengeteg római rom.

Van persze benne érdekesebbnek is mondható épület maradék, de az olaszok a pénzt nem a karbantartásra vagy a bemutatásra költik, hanem talán a fűnyírásra. Alig volt tábla kitéve, hogy mit látunk, azok közül is sokon már semmi nem látszott a rozsda miatt. És ami kint is volt és még olvasható is volt, az sem mindig volt elég informatív. Nagyra értékeltem volna, ha egy-egy nevezetesebb épületről van egy "kb így nézett ki 2000 éve" kép, csak hogy el tudjam képzelni, mert a legtöbb faldarabról azt sem tudtam eldönteni, hogy ez most az épület belseje vagy a külső fala.

A színház egész élvezhető, a Ceres templom pedig a maga pusztulásában is igen látványos.

Származási hely: Róma

Az egész város egy kikötői raktártelep volt, így sok épület raktárként szolgát, aminek ékes bizonyítékai a hombárok.

Származási hely: Róma

Viszonylag nagy területen fekszik és, ha az ember minden kiemelt épületmaradványt meg akar nézni, akkor bizony jó pár órát, ha nem egy egész napot ott fog tölteni.

Sok mozaik maradt meg elfogadható állapotban, vannak köztük némi mulatságra is okot adók.

Származási hely: Róma

Alaposan elfáradtunk és, mivel ez pont egy olyan hely, ahol nincs semmilyen mozgó etető, nagyon éhesen mentünk vissza a felszíni metróhoz. A terv az volt, hogy kimegyünk a tengerpartra és ott keresünk valami ennivalót. Mikor kiértünk éppen a vacsora előtti zárvatartás volt érvényben, így sehova sem jutottunk be. A tengert sem nagyon lehetett látni, mert az egy szem móló, amire ki lehet menni épp le volt zárva építkezés miatt. Amúgy jó büdös volt a Tirrén-tenger. Már majdnem kiesett a szemem az éhségtől, így az éppen aktuális kirakodóvásáron megkóstoltam a kitett sajtokat. Hú, emlékezetes élmény marad, szerinem a pálpusztai unokatesója lehetett az a félkemény sajt, amit megpróbáltam. Szóval itt fel is adtam a dolgot.

Visszabotorkáltunk a metróig, amivel bejöttünk a városba és kerestünk a Termini közelében egy éttermet.

Szerencsénkre találtunk egy pénztárcabarátabb helyet, ahol nem kellett negyvenöt percet várni egy-egy fogásra. Itt is boroztunk és pizzáztunk. Kellemesen csalódtunk ebben a családi kifőzdében. Ezt a helyet bátran ajánlom mindenkinek, az árak egész normálisak, a kaja ehető - főleg a pizza - és a kiszolgálás sem barátságtalan. Ő a Ristorante Cucinromana de Dino volt a Via dei Mille-n, legalábbis a gugli sztrítvjú szerint. :)

Róma - negyedik nap

A reggel megint a szokásos módon indult.

Mivel csak 13 órára szólt a jegyünk a Galleria Borghese-be, ezért úgy terveztük, hogy megnézzük az előző nap sajnos kimaradt dolgokat.

Szóval irány a zsebtolvajbarát 40-es busz. Lefotóztuk az előző nap sötétben látott Bernini féle elefántot és bevettük a Pantheont.

Egy szép nagy kör alaprajzú templom, amit még Hadriánusz építtetett a Vesta szüzeknek, hogy őrizzék a tüzet. A kupola 43,3 méter átmérőjű és a közepén egy 8,3 méter átmérőjű oculus van (wiki lenni buta). Itt van Rafaello Sanzio, II. Viktor Emánuel, és I. Umbertó sírja is.

Származási hely: Róma

El ne felejtsem mondani, hogy a templom előtt egy obeliszk meredezik egy szökőkútból.

További templomokat útba ejtve - szigorúan csak kívülről - elindultunk meglesni Augusztusz mauzóleumát. Ezt olyannyira széthordta az utókor, hogy az egész le van zárva, csak a kerítésen kívülről láthatunk egy kisebb téglás dombocskának tűnő valamit. Szóval ez felejtős.

A rómaiak - minden korban - az újrahasznosítás nagymesterei voltak. A régebbi paloták, templomok vagy akár sírok díszítő- és építőanyagait széthordták a saját épületeik, templomaik vagy akár a Szent Péter Székesegyház baldachinjának megalkotásához.

Kicsit be volt borulva, így szedtük a lábunkat a Piazza del Popolora, hogy még az esetleges eső és a szieszta előtt bejussunk a Santa Maria del Popolo templomba.

Ez is egy Angyalok és démonok emlékhely. Nincs annyira felállványozva, mint a filmben, de természetesen a híres Rafaello Chigi kápolnájának falfestményei és az ott lévő Bernini szobrok nagyja le volt takarva. Mindezek mellett még van itt számos látnivaló a reneszánsz és a barokk legnagyobb művészeitől (Caravaggio Szent Péter kereszre feszítése és Szent Pál megtérése valamint Pinturicchio Imádat című képei, Sansovino által készített sírok, a francia Marcillat festett üvegablakai, amit amúgy nem igazán lehet megnézni, Bramante szentélye, stb.).

Mindezek - mármint a láthatóak - megtekintése után igyekeztünk időben odaérni a Galleria Borghese-be. A parkon át buszoztunk egyet, majd még sétáltunk, de szerencsére időbe odaértünk. Amúgy a parkban van egy egész érdekes Goethe szobor is.

Sajnos ide nem lehet bevinni semmit. Az összes cuccunkat, beleértve a fényképezőket, le kellett adni a ruhatárban. A galéria tényleg egy aprócska gyöngyszem. Bernini igazi remekművei vannak itt Rafaello, Caravaggio és még ki tudja kiknek a társaságában.

A képeket manapság nem nagy dolog múzeumban nézni, hiszen a neten szinte mind elérhető ugyanabban a formátumban (2D), de a szobrok! Apollón és Daphné azt hiszem örökre a szivembe lopta magát. Elfogadnám a fürdőszobámba törülközőtartónak. Tényleg lélegzetelállító alkotás. Akárki akármit mond, ezt tényleg meg kell nézni, ha Rómában járunk. Sajnos szinte biztos, hogy előre kell jegyet venni (8,50 euro). Elvileg lehet neten is foglalni, de az előttünk jegyet vevő pártól hallottuk, hogy bizony az nem működik. Ami szintén nagy kár, hogy max 2 órát lehetünk bent. Viszont nem olyan nagy hely, hogy több kéne. Csak a képtárra max 30 percet adnak, viszont nem láttam, hogy ellenőriznék, szóval szerintem lehet kicsit tovább nézelődni.

A galéria után ismét a nyakunkba vettük a várost. A következő megálló a Santa Maria della Vittoria templom volt. Megint csak Bernini, és megint csak az Angyalok és démonok. Ebben a templomban van a Szent Teréz eksztázisa című szobor, amiben a gyujtogatás is volt. Az egyik legpuccosabb barokk templom az egész városban, Bernininek és a tanítványainak köszönhetően.

Tovább metróztunk (csak hogy ezt is kipipálhassam) egy másik híres szobor felé, de épp egy felvonulásba sikerült belefutnunk. Most voltak a helyi választások. A tömeget kikerülve felmásztunk sok-sok lépcsőn a San Pietro in Vincoli templomhoz, ami arról híres, hogy itt áll Michelangelo II. Gyula pápa sírjára tervezett Mózes szobra. Ám egy vallásos ember számára mindez semmi, hisz ebben a templomban őrzik Szent Péter láncait is, amúgy a templom neve is ezt jelenti.

Itt is vannak természetesen sírok.

Származási hely: Róma

Mellesleg itt találkoztunk egy magyar turistacsoporttal, akik hozták a szokásos formát. Úgy özönlöttek be az ajtón, hogy nem tudtunk kimenni és a templom előtti árussal hangosan alkudoztak egy Roma feliratos táskára.

Egy kis ücsörgés után lesétáltunk a Colosseumhoz, ahol épp egy futóversenyhez készültek elő rengeteg korláttal. Távolról megcsodáltuk a Forum Romanum romjait majd elindultunk kajavadászatra.

Ez az este nem sikerült valami túl fényesen kaja tekintetében. Az első fogásra (nálunk talán előétel lenne a kis adag tészta) potom háromnegyed órát vártunk. Ennyi idő alatt a fejembe is szállt a vino della casa, mivel addigra már vagy 8 órája nem ettem semmit kivéve talán egy műzliszeletet. Mivel baromi éhesek voltunk, rendeltünk második fogást is. Nem kellett volna, mégegyszer legalább háromnegyed órát váratott a pasi. Amikor rendeltünk háromszor jött ki öt perc alatt, harmadszorra már azt kérdezte, hogy akarunk-e még ma enni. Amikor már több mint fél órája vártunk meg találtam kérdezni, hogy ugyan már ő érdeklődött, hogy akarunk-e enni, de még mindig sehol sincs a kaja. Erre felháborodva közölte, hogy náluk semmi sincs kész, mindent akkor csinálnak meg. Olyan két és fél órát voltunk bent, majd a számlához a jó magyar (???) szokás szerint a dátumot is hozzáadta. Majdnem annyit fizettünk, mint előző este, pedig ott kiszolgáltak időben és jobb is volt a kaja. És mégcsak meg sem nézhettük a számlát, mondjuk Krisz is hajtott, meg hogy borravaló. Hát, én max kettőt a szeme alá adtam volna szívem szerint, nem borravalót.

Szóval hölgyeim és uraim, senki NE menjen a Ristorante 4 Stagioniba a Piazza dell'Indipendenza környékén. Don't go there!

Megtanultuk, oda nem is mentünk vissza többet. Innen szálloda és alvás jött.

Róma - harmadik nap

A szokásos reggeli után meg némi pakolászás, vakaródzás után elindultunk a Villa Borghese felé, hogy vegyünk jegyet a Galleria Borghese-be. Sajnos aznapra már az összes jegy elfogyott, de mivel a könyv is és a recepciós is ajánlotta, vettünk jegyet másnap délutánra.

Révén, hogy ezzel borult a programunk, gondoltuk körbesétáljuk a parkot. Ez azért nem kis feladat, révén hatalmas és főleg dimbes-dombos. Szóval jó sokat sétáltunk, nézegettük a narancs- és citromfákat gyümölcsökkel megtömve meg a még kopasz platánokat. Meg kell hagyni érdekes látvány ez így együtt. :)

A kertet létrehozó Borghese nagy művészetrajongó volt, a park gyönyörű, szerintem, ha Rómában jársz, ezt meg kell nézned. A múzeum és a kert is egy kis gyöngyszem. A parkban van Bernini szökőkút

Származási hely: Róma

és több kisebb épület, amik nagyrészt ma múzeumként szolgálnak. A Museo Pietro Canonica kertje rettenetesen tetszett. Egy kis titkos paradicsom az amúgy is meseszép parkban.

Sikerült természetesen lejárni a lábunkat a dombokon.

Dolgunk végezetlenül elbandukoltunk a Piazza del Popolo felé, ahol a kéretlen virágárusok rögtön meg is találtak minket. Mint a piaci legyek...

Gondoltuk megnézzük a Santa Maria del Popolo templomot. Szieszta miatt zárva volt, így kénytelenek voltunk tovább menni nézelődni.

Visszamentünk a Villa Borghese-be és a szélén továbbsétáltunk a Villa Medici mellett a Spanyol lépcső felé. A lépcső is dugig van turistákkal, alig lehetett lejönni. A tetejénél egy templom áll egy obeliszkkel, az aljában pedig egy újabb Bernini szökőkút található, persze alig látszik az emberektől, és ez a kút talán nem is olyan látványos, bár nekem tetszett.

Innen kisebb kanyarokkal végül visszamentünk a szállodába pihenni.

Pár óra ejtőzés után buszra szálltunk és elmentünk a Piazza della Chiese Nuovara, ahonnan besétáltunk a Piazza Navonara. Ez is látványosság - főleg az Angyalok és démonok óta - mivel itt áll az a Bernini szökőkút, amibe bele akarták folytani a negyedik preferitot, a Négy folyó kútja. Útban odafelé még Krisz megkóstolta a helyi fagyikat és kávéztunk is egyet.

Amúgy a téren három szökőkút is van, és gondolom már mondanom sem kell, hogy pont a Négy folyó kútja restaurálás alatt áll, így körbe van rakva állványokkal. Vannak ugyan kukucskáló ablakok a paravánon, de sajnos egyben nem lehet megnézni a szökőkutat az obeliszkkel a tetején. Kicsit sajnálom, mert amúgy tényleg nagyon szép és érdekes is.

Megnéztük az ottani árusok portékáit, ott inkább a művészek árulják a képeiket illetve tartanak rögtönzött előadásokat. Szerintem ez sokkal elviselhetőbb, mint a legtöbb olasz "kéregető".

Innen benéztünk a San Luigi dei Francesibe. Ez a franciák nemzeti temploma, amiben a turisták főleg Caravaggio három Szent Mátét ábrázoló festményét keresik fel. Meglehetősen naturalista képek, bár itt látszik csak, hogy hogy tud egy igazi művész embert ábrázolni. Sajnos a tömeg és főleg a képek sötét árnyalata miatt nem igazán élvezhetőek a művek, de aki teheti, szerintem legalább egy Caravaggiot nézzen meg.

A következő megálló a Pantheon volt, ahol éppen misét tartottak, így oda nem jutottunk be. Sebaj, nem sokkal mögötte van egy kisebb templom, ami előtt - ki nem fogjátok találni - egy obeliszk van Bernini elefántjának a hátán. A Santa Maria sopra Minerva Róma egyetlen gótikus temploma, itt van Sienai Szent Katalin sírja, ő volt az a szent, aki elérte, hogy a pápák visszamehessenek Rómába az avignoni fogságból. Emellett itt van Michelangelo Feltámadott Krisztus szobra is, ami annyira naturalista volt, hogy a templom elöljárói egy bronz leplet tetettek Krisztus ágyékára.

Azután a Trevi kút felé vettük az irányt. Annyi embert egy helyen, mintha ingyen osztogatnák a nyertes lottószelvényeket. Oda se tudtunk menni rendesen. A kút úgy lett megépítve, hogy egy ház hátsó falához illeszkedjék, így olyan, mintha a ház is a kút része lenne. Szép, meg tényleg romantikus. Szóval nem egészen nekem való.

Eztán már csak enni szerettünk volna valamit. Találtunk is egy közepesen drága helyet - nézőpont kérdése, ott közepesen, itt meglehetősen drága hely volt -, ahol egész jók voltak a kaják. Néztünk egy kis helyi Legyen ön is milliomost. Az egyik kérdésre tudtam a választ, anélkül, hogy tudnék olaszul. Ittunk egy kis vino della casat, aminek az lett az eredménye, hogy visszaértünk a szállodába és bedőltem az ágyba aludni.

Róma – második nap

Hajnalok hajnalán csörgött az ébresztő, hogy ideje készülődnünk. Reggeli vakaródzás után irány a büféreggeli. Nem túl változatos, de nem rossz kaja volt minden reggel. Cserébe legalább többféle kávéból lehetett választani.

Evés után összekészülődtünk és irány a Szent Péter tér. A 40-es busszal közelítettük meg a teret, igazából szerintem nincs is olyan messze, de nem szeretnék mindig annyit sétálni. Az utcán felfelé a térre rengeteg árus és idegenvezető kínálja a portékáit. Ki képeslapot és szobrocskákat, ki pedig szolgáltatást, hogy bevisz sorban állás nélkül. Egyikből sem kértünk, így aztán beálltunk a sor végére.

Származási hely: Róma

Fémdetektoros kapukon kell átmenni, miközben megröntgenezik a táskáinkat. Igazból csak erre kellett várni és szerintem nem is volt olyan nagy a sor, bár tény, hogy iszonyatosan sokan voltak. (Állítólag még nincs szezon és akkor is a hétvége a legrosszabb, ehhez képest már csütörtökön annyian voltak, mint nálunk a hajléktalan ingyen kajaosztáson.) Azért bejutottunk. Iszonyatosan nagy a templom, és annyi kis kápolnája van, hogy a kereszthajóban teljesen megkavarodtam, hogy hol is vagyunk pontosan. Jó, azért eltévedni nem lehet, bár talán a katakombákban igen, de oda nem mentünk le.

Megnéztük a kincstárat is, de sajnos egy elég nagy részébe nem lehetett bemenni, amit kicsit rossz néven vettem. Amúgy igazából nem egy nagy vaszisztdasz. Van egy rakat ereklye, állítólag egy darab Krisztus keresztjéből, meg sok-sok csontdarab meg serlegek, de szerintem kb ilyesmik vannak Esztergomban is, talán a kereszt meg a nagyon fontos szentek kivételével, de a csont úgyis mindegy, a körítés a lényeg.

Összességében nagyjából három és fél órát voltunk csak a Szent Péter székesegyházban. Nagyon elfáradtunk, kicsit éhesek is voltunk, de nekem a talpam akart leginkább meggyilkolni. Még ősszel vettem egy utcai sportcipőt és abban voltam, most először, de úgy fest nem éppen városnézésre találták ki. NB, városnézéshez inkább bakancsot vegyünk.

Kerestünk valami kisebb beülős helyet, hogy együnk valamit. Pizza volt, és lehúzás. Ez jellemző amúgy az olaszokra mindenhol.

Ebéd után irány a Vatikáni Múzeumok. Zárásig ott császkáltunk. Megnéztük a leghíresebb szobrokat.

Származási hely: Róma

Hatalmas, nagyon fárasztó és irtó csicsás, főleg a Sixtus kápolna. Komolyan, zavarba ejtően túldíszített. Jellemzően Leonardo megint restaurálás alatt (úgy látszik ez az én formám), Caravaggio meg kölcsön, szerintem Pesten. De annyi mindent, mint ami ott van. Istenigazából szerintem aki egész életében ott dolgozik, sem lát mindent.

Innen visszamentünk a szállodába kicsit szusszanni.

Ezután gondoltuk megnézzük a római Hard Rock Cafét. Ez a Barberini tértől egy kis sétával érhető el. A téren áll Bernini Triton kútja, melyet a Barberini pápa rendelt meg, így van rajta pár méhecske is.

Származási hely: Róma

A Hard Rock Café persze pont akkor volt lezárva egy rendezvény miatt, szóval csak a boltot néztük meg. Kicsit szörnyülködtem a pólók árán.

Viszont már nagyon éhesek voltunk, így visszamentünk a térre, ahol találtunk egy kis bárt. Pepy's Bar egy egész kellemes kis hely. Tömve is volt, de megérte várni. A kaja finom és igencsak bőséges volt, és az ára is teljesen rendben volt. Én egy salátát ettem, ami egész sok volt, Krisz valami tésztát, amivel 5 percet késtek és ezért a késésért cserébe kapott egy kis sonkás előételt. Dícséretes. :)

Innen már csak egy gyors buszozás a szállodába és alvás.

Róma – első nap

Az egész azzal kezdődött, hogy nagyon korán keltünk. 4-re állítottam be a telefonomat, de 4 előtt pár perccel már a telót néztem, szóval sikerült időben felkelni. Szokásos reggeli készülődés megspékelve egy kis „mit vigyek még?”-gel. Szó se róla, van amit nem hoztam és nem ártott volna, de persze ez már csak Rómában derült ki.

Telefonos ébresztés Krisznek, hogy nehogy elaludjon.

Tesó ébresztés, hogy elvigyenek kocsival. Mikor már összeállt a kép, de még volt pár percünk, még gyorsan megnéztem a leveleimet (semmi), és e-parasztkodtam még egyet. :D

Kocsiba kimenetel is harmadszorra sikeredett. Miután becsuktuk az ajtót, mindig rájöttünk, hogy kéne még valami. Először a kocsikulcsért néztünk vissza. Aztán meg eszembe jutott, hogy az ajakír a hűtőben maradt.

Kiértünk végre a kocsihoz, összeszedtük Kriszt és mivel Gyula vezetett már jóval 6 előtt kint is voltunk a reptéren, pedig a 2Ara kellett menni.

Becsekkolásnál kaptunk pár hasznos tippet, pölö hogy a Vatikánban a Sixtus kápolnát hagyjuk a végére, mert onnan már csak kifelé vezet az út.

Repül a, repül a… :D Ez nagyon élveztem. Végre ablak mellett ülhettem úgy, hogy lehetett is látni valamit. Igaz csak fel- és leszállásnál volt fotózni való, akkor meg ugye nem lehet. Közben egész szép felhők voltak, illetve amikor már nem, de még nem szálltunk lefelé, akkor meg a reggeli jött. Mini briós kávé és narancslé.

Alig volt több, mint egy óra az út (kb másfél) repülővel (mostmár kb légvonalban mennek, nincsenek légifolyosók). A reptéren a csomagokra kellett kicsit várni, de az elsők között jöttek a mieink, bár vadászni kellett a sok fekete kuffer között.

Irány a vonat, rögtön sikerült is megvenni a jegyet fejenként 1-1 Euróval többért. Grr! Gonoc viszonteladók. Ne vegyetek jegyet a narancssárga 356-ös akárminél.

Persze a vonat az orrunk előtt ment el, de 30 percenként jár. Na a majdnem dugig vonaton már ásítoztam. Út közben meg utazási infókkal láttunk el egy srácot. Vicces, hogy az egyik turista a másiktól kérdez.

Rómában a Terminire értünk, igaz annak lehetőleg a túlsó végére, szóval átverekedve magunkat a sok rómain (Rómában tégy úgy, mint a rómaiak), kijutottunk és hamar meglett a jó irány a szállodába. Persze 11 körül még nem lehet becsekkolni, így csak a nagy táskáinkat tettük le, meg átcseréltük a kabátokat, mert nagyon meleg volt. Legalábbis Budapesthez és a tolldzsekihez képest.

Irány a környék, meg némi kajavadászat, mert ekkor már kezdtem éhezni.

Másfél sarokra a szállodától van a Római Nemzeti Múzeum épületegyüttese, amit csak kívülről jártunk körbe. De ennek a tömbnek a túlsó végében van a Santa Maria degli Angeli templom. Ide rögtön be is mentünk, miután közöltük, hogy most nem írunk alá semmilyen drogellenes kampányt.
Szép templom. Eredetileg az egész tömb egy fürdő volt, annak egy részét alakíttatta át a pápa Michelangeloval templommá.

Amúgy a múzeum kertjében találtam narancsfákat naranccsal. :D

Visszafelé már invitáltak minket a helyi hopp on, hopp off buszokra.

Eztán kerestünk valamit, ahol lehet enni. Közben a csodás illatú római hajléktalanokat kerülgettük. „Otthon, édes otthon.” Ilyen tekintetben – meg sok másban is – nagyban hasonlít Róma Budapestre.

Pontosan a szállodánkkal szemben (aminek addig csak a csomagmegőrzőjét láttuk) van egy egész jó kis étterem. Oda betértünk egy menüre.

Nem volt rossz a kaja, de az itthoni zsebekhez mérten kb duplája. Mint később kiderült ez mindenhol így van.

Ebéd után megpróbáltunk becsekkolni a hotelbe, ahol közölték, hogy áramszünet van, így ez most nem fog összejönni. Nem tudtunk mást tenni, minthogy elindultunk várost nézni.

Elsétáltunk a Santa Maria Maggiore templomig. Iszonyat puccos, van benne minden, ami egy hívőnek vagy egy turistának kellhet. Itt van például Bernini sírja, bár ezt nem egyszerű kiszúrni.

Innen továbbhaladva találtunk még egy rakat kisebb templomot, de azért nem mentünk be mindbe, az kicsit sok lett volna. Találtunk viszont egy csodás parkot, amit csak az addigra már zárva lévő Museo d’Arte Orientale keresztül tudtunk megcsodálni, Nekem rettenetesen tetszett, hogy minden zöld és illatoznak a virágok. Egy kellemes csendes kis zug volt, amit sajnos úgy fest egyesek kisajátítottak. Gondoltuk körbejárjuk, elég nagy park, hátha azért máshol be tudunk menni. Ez nem igazán akart összejönni, bár végül Esquilino másik oldalán be tudtunk menni. Voltak érő narancsfák meg pálmák papagájokkal meg perszer romok. A park túlsó felében pedig már a Colosseum északi oldalát is megcsodálhattuk. Hatalmas tényleg.

Származási hely: Róma

Ide nem akartunk bemenni, mondván, hogy majd máskor. Elindultunk a Via di San Giovanni in Lateranon, ahol rábukkantunk a San Clemente templomra, ami a katakombáiról híres. Na azt speciel kihagytuk, mert már kicsit fáradtunk, de a felső része is meseszép.

Tovább sétálva elértünk a San Giovanni in Laterano térre az azonos nevű templomhoz. Mondanom sem kell, ez is puccos. Ez volt sokáig a pápai templom, és a beiktatásokat is itt végezték. Az egyik melléképülete a világ első keresztelőkápolnája. Ugyanezen a téren van a Scala Santa, amely arról híres, hogy idehozatták azt a lépcsőt, ami egykor Poncius Pilátus házában volt, Jézus is ezen ment fel kihallgatásra. A hívek csak térdelve mehetnek fel rajta… khmm…

Innen már a szálloda felé vettük az irányt a metró vonalát követve. Átmentünk a Piazza Vittorio Emanuele II-en is, itt is vannak romok. (Hol nem?) Lassan megérkeztünk, és végre be is tudtunk csekkolni. Rögtön kaptunk is egy kis térképet némi útbaigazítással és lehetőségekkel, hogy mit, merre, hogyan.
A szoba kényelmes, bár az ágy és a zuhany lehetne nagyobb. De tiszta és nem túl drága. Szóval ezt bátran merem ajánlani.

Kipakolás és kis pihenés meg fejtörés után kitaláltuk, hogy elmegyünk a Terminire jegyet venni és utána megyünk valahova enni, de csak keveset. Mondjuk az egész napos mászkálás és a nap megtette kellő hatását, no meg az is, hogy nem voltam jól mikor elutaztunk, így estére már meglehetősen szarul voltam.

Termini nem csak egy pályaudvar, de egy bevásárlóközpont is. Nézelődtünk és vettünk jegyet. Aztán irány az a környék, amit a portás ajánlott, hogy itt van éjszakai élet. Szent Patrik napján ünnepelték mindenhol Guinness-szel és ajándék kalappal. Na egy-egy ilyet be is szereztünk.

Jó későn indultunk vissza a szállásra, gyakorlatilag már csak zuhanyozni és beesni az ágyban volt erőm.

Szabadka - második nap

Meg kellett néznem a képeimet, mert már nem is emlékszem, hogy mit is csináltunk. :)

Reggel egy viszonylag korai kelés után bementünk a városba körbenézni, mivel arra gondoltunk, hogy reggel talán nem lesz akkora hőség. Ebben volt némi ráció.

Megnéztük nagyjából ugyanazt, amit előző este, csak most világosban.

Még mindig tetszik a Korzó utca. :)

Később visszamentünk gyorsan enni valamit, hogy elérjük a vonatot. Az előző napi pörkölt maradékát próbáltuk elpusztítani a nyúl maradékával. Nem ment. :D Viszont a pörkölt az éjszaka folyamán szépen összeért és nagyon finom lett. (Sokkal jobb, mint frissen.)

Nos a vonatot sikerült elérni. Sőt, mivel Belgrádból jött, potom másfél óra késéssel ért be Szabadkára a nagy meleg miatt. Míg várakoztunk, beültünk valahova meginni egy kis vizet, nehogy elolvadjunk. Géza laptopján sikerült netezni is egy kicsit. :)

Visszamentünk az állomásra, ahol még mindig se híre, se hamva nem volt a vonatunknak és már rengetegen vártak rá.

Nagy nehezen megérkezett. Felszálltunk, persze üres nem dohányzó fülke nem volt (jellemző), de kineveztünk egy dohányzót nem dohányzónak. Jött mégegy csajszi, aki ment tovább Hollandia felé. Szegény, lehet hogy lekéste a csatlakozását.

Nagyjából 2 óra késéssel sikerült is elindulni. A vonaton majdnem elolvastunk, rengeteg vizet megittunk, de annyira izzadtam, hogy pisilni már nem kellett. :D

Végül olyan este 8 körül meg is érkeztünk a Keletibe, 6 helyett.

Azért jó volt. :)

Szabadka - első nap

Mégsem csak a Járda szigeteken nyaraltunk.

Augusztus első 2 napján Gézával elmentünk Szabadkára vonattal.

A vonat hajnali 7 óra 5 perckor indult a Keletiből. Kicsit kukán kivánszorogtunk, találtunk helyet és kényelmesen elhelyezkedtünk.

Majd jó 3 és fél óra zötyögés és egy fél órás határátlépés után meg is érkeztünk Szabadka vasútállomására, ahol még a szerb határőrök is vakargatták kicsit az útleveleket és pecsételgettek.

Szerencsére nem vittünk sok cuccot, hiszen 2 napra igazán nem szükséges sok dolog. Persze vittem a fényképezőgépemet.

Borzasztóan meleg volt, dőlt rólunk a víz.

Először elmentünk Józsiékhoz lepakolni, bár előtte még beugrottunk megenni egy burekot.

Onnan Palicsnak vettük az irányt, megnéztük a tavat és körülötte azokat a csodás villákat. Olyan meleg volt, hogy folyton pacákat láttam.

Hamar meguntuk a meleget, olyan egy-másfél óra bóklászás után inkább visszamentünk a kocsihoz miután ittunk egy kis vizet. Onnan irány Szabadka.

Józsiéknál nekiálltunk bográcsozni, mivel úgy döntöttünk ebben a melegben inkább maradunk a fenekünkön.

Isteni őzpörkölt készült, ami után még volt egy kis házi gyors gyümölcstorta is. Persze, mivel vadhús, ráadásul szabad tűzön, így jó 4 óra alatt készült el.

Lassan hűlt a levegő. De még ekkor is fojtogató volt a hőség.

Késő este, nem sokkal sötétedés előtt bementünk még a városba nézelődni.

Géza még nem járt Szabadkán, vele néztük meg a városházát, a két szökőkutat, amik most mentek, nem úgy mint télen. Valamint a Korzó utca házait, már amit lehetett látni a sötétben.

Innen lassan visszaindultunk a szállásra, ahol még ettünk egy jó nagy dinnyét meg cidereztünk. Majd irány az ágy.

Szarajevó - Budapest

Hajnali 5-kor keltünk, hogy időben el tudjunk indulni és haza is érjünk még aznap, mivel kellett egy nem kis kitérőt tenni Szabadka felé, hogy leadhassuk a szálláshelyünk kulcsát, annak, aki volt olyan kedves és látatlanban kölcsönadta nekünk.

Szerencsénk volt, míg ott voltunk nem esett csak egy kis eső, viszont az indulásunkra való tekintettel elkezdett havazni. Vékony fehér réteg fogadott a csípős reggelen, amikor 7-kor elkezdtünk pakoltunk kifelé a kocsiba, még épp csak derengeni kezdett. Negyed 8 magasságában indultunk el.

Amint kiértünk a városból, már világos volt. Szarajevó határában megálltunk, hogy szedjek pár szép követ emlékbe. Sikerült is belelépnem egy nagy kupac kakiba. :( De azért szereztem köveket.

Hegyre föl, hegyről le vezetett az út, amúgy gyönyörű volt a havas táj. Mondjuk hó csak olyan 1000 méter felett volt (legalábbis a GPS ilyen magasságot írt ki). Lassan mentünk a kanyargós hegyi utakon a Ladával. Egyszer megálltunk hógolyózni is.

Szép az a rész, szerencsére nem nagy a forgalom sem.

Északabbra egyre szebb idő lett. Megálltunk és megcsodáltuk Péterváradot és a várból a Dunát. A Vár nagy része amúgy most egy szálloda és étterem, de azért van benne egy múzeum is, ami persze pont akkor volt zárva, amikor odaértünk.

Átkeltünk a Dunán és megnéztük Újvidék főterét, ahol végülis egy McDonald's-ban ettünk valamit.

Már besötétedett, mire megérkeztünk Szabadkára. Leadtuk a kulcsot, politizáltunk kicsit a helyiekkel. Eh, részeg emberrel nem sok értelme van beszélni...

Hamar átkeltünk a határon és irány Pest. Sajnos út közben elcsaptunk egy rókát, a rendszámtábla és a lökhárító no meg szegény állat sínylette meg a dolgot.

Fél 11 magasságában értünk haza, nagyon fáradtan.

Szarajevó - második nap

Reggel viszonylag korán keltünk és elmentünk megnézni végre nappal a várost. Mondanom sem kell, esett.

Bejártuk a vásárt, vettünk vásárfiát euróért (ugyanúgy elfogadják, mint a saját pénzüket, a konvertibilis márkát, ami az egykori német márka mintájára csináltak).

Kávéztunk és sütiztünk, aztán nézelődtünk tovább. Megnéztük a katolikus és az ortodox templomot is. A dzsámiba már nem jutottunk be, mert csak 11-ig volt látogatás, mi meg később értünk oda.

Komolyan az volt az érzésem, hogy a bosnyákok nem szeretnek építkezni, sőt mást se nagyon csinálnak. A város épületei 3 korszakban épültek. A legrégebbiek a törökök művei, a második nagy építési hullám az osztrákok műve. Az annekció után egy új Svájcot akartak ott létrehozni. Valóban szép hely, csakhát a lakosok... A harmadik és egyben utolsó építkezési hullám a téli olimpia körül lehetett (1984) és se köztük, se azóta semmi.

A háborúban rengeteg épület megsérült, a legtöbbön még a mai napig látszanak a lövésnyomok. Amiket felújítottak azokban vagy bank vagy bolt van. Lehet látni az épületeken, hogy meddig állt az új tulajok érdekében a javítás... Balkán.

Aztán kajáldát kerestünk, de igazából már elegem volt a sült húsokból, így nem ettem semmit. Visszamentünk a szállásra kicsit melegedni aztán újra le, immár megint sötétben nézelődni.

Származási hely: Szarajevó - Sarajevo

Megnéztük azt az épületet, ahonnan egykor a trónörökös pár útnak indult arra a végzetes kocsikázásra. A Monarchia idején valami helytartóság volt, Jugoszláviában könyvtár a háború óta pedig egy romhalmaz. Az egészet széthordták. Van egy olyan sanda gyanúm, h nem a könyveket értékelték a lakosok, hanem az ablakokat. A könyv jó lehetett gyújtósnak, az ablak meg a kilőttek helyére kerülhetett. Rémes állapotban van az a szegény épület. Pedig látszik rajta, hogy egykor nagyon szép volt. Fel van ugyan állványozva, de szerintem azóta sem nyúltak hozzá.

Vicces, vagy inkább elgondolkodtató, hogy az egyik hidat, ami a Bosna folyón (Gyula csodálkozott, hogy csak ekkora, volt vagy 25-20 méter széles) átível Gavrillo Princip után nevezték el. Náluk ő hős...

Visszamentünk a szállásra és aludtunk egy nagyot, vagy legalábbis próbáltunk, hogy másnap reggel időben fel tudjunk kelni és elindulni haza.

Szarajevó

Korán reggel indultunk Szabadkáról.

Megnéztük Zombor városházát, hatalmas épület gyönyörű őstiszafákkal a főbejárata előtt.

Józsi a legjobb(nak titulált) utat választotta, ami Horvátországon át vezetett. Sikerült egy elég nagyot kerülnünk. A Bosna folyót követve jutottunk el Boszniába. Az a folyó hihetetlenül mocskos. Egész kis pillepalack szigetek úszkáltak a tetején, benne meg ki tudja mi...

Közben láttunk pár minaretet, az elsőket életemben, amiket arra használtak, amire szánták őket. Vagyis onnan hívta az imám az iszlám híveket imára. Bár ezt pont nem láttuk.

Szép vidék lenne, ha nem lenne olyan koszos, na meg, ha nem azok laknák, akik... Balkán.

Út közben besötétedett (Mondtam már, hogy utálom a telet? Utálom, ha korán sötétedik.) és Zenica hatalmas ipari városából már nem láttunk jóformán semmit sem. Az egyik épület a sziluettje alapján akkora lehetett, mint egy egész hegy! :O Ózd a sokadikon.

Boszniában, ha minden igaz 3 autópálya van, összesen talán ha van 50 km az egész, akkor sokat mondok. Nekünk sikerült az egyiket tesztelni. Ráhajtasz az autópályára, eléred a 120-at, erre egyszer csak átmegy földútba az egész. Zöty-zöty-zöty. Komolyan hihetetlen. Aztán újra autópálya, melynek végén fizethetsz, ha be akarsz jutni a városba.

Szarajevóból már nem sokat láttunk, mert tök sötét volt. Út közben észrevettem egy hatalmas minaretet, aminek átlátszóak voltak a falai.

Megérkeztünk a szállásra este 6 körül, bekapcsoltuk a fűtést, ittnk valamit és lementünk a sötétben várost nézni. Ez olyan este 8 magasságában lehetett már. Már zárva volt szinte minden, de azért találtunk egy éttermet, ahol egész jót ettünk.

Körbejártuk a muzulmán piacot és a sétálóutcát. Megnéztük kívülről a nagyobb mecseteket és az előttük december végén működő szökőkutakat.

Származási hely: Szarajevó - Sarajevo

Visszabattyogtunk a szállásunkra és megnéztünk egy két The Big Bang Theoryt alvás előtt.