Írország - első délután

Helyi idő szerint valamivel délután négy után érkeztünk meg Dublinba. Eredetileg a szálloda ajánlotta buszhoz igyekeztünk, ami a repülőhöz sem túl közel lévő parkoló legtávolabbi pontjáról indult. A 14-es állásban kaptak helyet a "minden egyéb" buszok. Ha mondjuk Corkba mennél busszal, akkor is ide kell elzarándokolnod. Több társaság is indít olyan járatot, ami elvisz Red Cow (azaz, vörös tehén, de van pölö fekete ló is) csomóponthoz. Mi a Dublin Coachot vártuk, ami a várost elkerülve viszonylag gyorsan eljuttat a vörös tehén LUAS állomásáig. Amúgy városnézéssel egybekötve is lehet menni tehenészni, ugyanennyiért, csak időben jóval hosszabb, főleg csúcsforgalomban.

A reptéren itt is van turista dezinformácós pult. Buszjegyet akartunk venni 3 napra. A neten még van 15 euro alatti jegy, ott már nincs, mivel megszüntetik. Gondoltuk akkor legyen a másik, de ez csak buszra jó. A srác nagyon lelkesen akart segíteni, hogy akkor vegyünk villamososat, de azt itt nem lehet, csak a villamosnál. Váltig azt magyarázta, hogy az olcsóbb, ez persze rohadtul nem igaz, ráadásul 2, azaz kettő villamosvonaluk van, ami olyan mintha lenne egy 4-es és egy 47-es villamosunk. Viszont olyan büszkék rá, hogy azt hiszed itt szalad a világ legjobb villamosa (nem!). Szóval nem vettünk rambler ticketet. Tanuljatok a hibánkból és Ti vegyetek, mert olcsóbb, mint a villamos (amiből 2! vonal van), de csak kijelölt helyeken tudtok venni.

Ibis Hotelben szálltunk meg, de ott sem volt már hely 15-étől. A hotel egy business hotel, messze minden érdekes látnivalótól, viszont egy hatalmas csomópont kellős közepén. A fűtés itt is szánalmas, de legalább működik, és egy idő után lehet kicsit melegebbet is csinálni (Írország nem túl meleg március közepén).

Mire a hotelbe értünk már sötét volt, így becsekkunk, letelepedtünk és hamar el is aludtunk. Aznap nem sokat (mondhatni semmit sem) láttunk a városból.

Anglia első nap - South Yorkshire

Másnap reggel igyekeztünk korán felkelni, hogy elérjük a legelső vonatot Sheffieldbe. Sajnos annyira nem kellett sietni, mivel vasárnapra való tekintettel az első Sheffieldig közlekedő vonat csak 9 óra 19-kor indult. A menetidő nem lett volna vészes, ha nem nagyon személy vonattal mentünk volna. Minden fűcsomónál megálltunk, de azért választottuk ezt a járatot, mert így a megyehatártól a megyei napi jegyet is tudtuk használni. Vicces kis jegy, az egész megyére bármire jó.

Reggeli - ami egy bögre Nescafé volt - közben Andris kinyomtatott pár látnivalóról információt. Majdnem kész menetrenddel indultunk a pályaudvarra.

A buszjegy 1 font 30 fejenként, de most márciusban van egy olyan akció, hogyha valakinek van bérlete, akkor egy barátját 1 fontért utaztathatja hétvégén. A sofőr ezt igen nehezen értette meg, ráadásul csak 10 fontos bankjegy volt nálunk, így a vége az lett, hogy akkor nem kellett fizetnünk.

Még ki kellett nyomtatni a jegyeket - hasonló jegykiadójuk van, mint a MÁVnak, csak ott venni is lehet, és működik is - valamint megvenni a napijegyet South Yorkshire megyére.

Huddersfield - Denby Dale (ez a megyehatár) 3 font 40, a másik megyére pedig 6 font volt a napijegy.

A vonatról Sheffield határán belül egy Meadowhall nevezetű helyen szálltunk le. Itt van egy meglehetősen nagy pláza, ahol Miki mindenáron akart venni magának egy Mizuno cipőt. 11 előtt értünk oda, akkor még semmi sem volt nyitva, gondoltunk eszünk Shere Khan nevű indiai kifőzdében, de még ott is azt mondták, hogy 20 perc.

Felmentünk a cipőboltig, ami lassan ki is nyitott, és Miki nekiállt keresgélni, kérdezgetni. Végül talált egy Wave Inspire 7-est 55 fontért. Közben letelt a 20 perc, így visszabattyogtunk az indiaiakhoz, hátha van kaja. Még 5-10 perc hangzott a felvilágosítás. Sebaj, rendeltünk. Valójában reggeli nélkül már nagyon-nagyon éhes voltam. Szóval vártunk 5 perc, 10 perc, 15 perc és semmi. Szeretnék én is indiai kifőzdés lenne, akkor nyitok, amikor kedvem tartja...

Végül csak lett kaja, jó 40 perccel azután, hogy először azt mondták 20 perc. Birka, legalábbis Miki szerint, de valójában valami húspépből készült csíkok voltak. Határozottan nem nyerte el a tetszésemet a 4.99-es menü ezen része.

Innen Supertrammel bevillamosoztunk a belvárosig, ahol megkerestük a Sheffield Cathedralt. Közben a srácok egybites júzerként a köldökzsinórunkon lógtak. A mobiljuk kötötte őket össze a világgal egy olyan városban, ahol én azt sem tudtam merre forduljak, hogy mindent lássak.

Származási hely: Anglia

A katedrális egy anglikán püspöki templom. Állítólag már 1000 éve is volt ezen a helyen valamiféle templom. A legrégebbi része az 1430-as évekből származik, de a legújabb az 1970-es években készült el. Van benne egy St. George kápolna, aminek a "kerítése" kardokból és bajonettekből készült. A bejáratnál igazán remek kis brosúrákat lehet begyűjteni a katedrális különböző kápolnáiról, vagy akár az ólomüveg ablakokról. Adakozást elfogadnak, kötelező belépő nincs, nem úgy, mint a londoni templomokban.

Miután a katedrálist jó alaposan körbejártuk, vagy inkább körbejártam, elindultunk a városháza felé. Sheffield városháza nagyjából az 1890-es évek végén épült. Sajnos az épület vasárnap nincs nyitva, így csak kívülről tudtuk megcsodálni az impozáns falakat és az óratornyot. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, a torony lábánál állt egy álcázott tardis. :)

A városháza déli oldalában található a Peace Gardens fedőnevű szökőkutas közpark. Hogy miért hívnak minden parkot kerteknek, arra azóta sem sikerült rájönnöm.

Miki egyik műve itt található.

A Peace Gardens szökőkutai igen érdekes fotótémát szolgáltattak a fiúknak, főleg Mikinek, így elkattintgattak ott egy jó darabon. A kerttől nyugat felé igen fura képződmények akadtak az utunkba. Kisebb, nagyobb fém gömb kutak voltak ott, amiknek a gömb külső felén csordogált lefelé a víz. Ez további jó képek készítésére adott lehetőséget, ezt speciel én is kihasználtam.

Származási hely: Anglia

Kicsit tovább sétálva megtaláltuk a Winter Garden nevű télikertet. Az ingyenesen látogatható üvegház az utóbbi száz évben épült üvegházak legnagyobbika az Egyesült Királyságban. A fa szerkezetet állítólag különleges módszerrel hajlították meg, és nincs semmivel sem kezelve. Ezt mondjuk meglehetősen nehéz elhinnem, de egye fene, ha ők ezt mondják. :)
Nekem rettenetesen tetszett a sok mediterrán és trópusi vagy éppen sivatagi növényfajta összevisszasága. Volt például fa páfrány. Azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. Meg akadt némi kiállított kígyó is a fák között; szerencsére nem igazi. A galambok is bejutottak és láthatóan nagyon jól érezték magukat a kellemes, nem fullasztó melegben. Míg ott fotózgattunk és nézelődtünk egy zenekar készült éppen előadást tartani a nagyérdeműnek. Gyorsan rá is zendítettek valamire, amire nem jöttünk rá, hogy mi lehetett, de a második szám határozottan megmosolyogtatott. A Rózsaszín párduc film zenéjét játszották.

Több művet nem vártunk meg, hanem továbbindultunk valami tömegközlekedési eszközt keresni a Botanical Gardens felé. Ez is, miért kertek? Rejtély. Ok, tényleg több részre volt osztva kis sétautakkal, de ettől még egy nagy kert maradt. Nem értem...

Út közben még beugrottunk valami olcsó diszkontba, ahol sikerült 1 fontért Bulmerst és újabb egy fontért egy naaaagy csomag KitKat-et venni. Másnap reggelire pedig áfonyás muffint 66 pennyért.

Keringtünk egy sort a városban (például bementünk egy zsákutcába, aztán a Chapel Walkon rövidítettünk) a buszok felé, hogy felszállhassunk valamelyik 80-as járatra. Majd nagyjából negyed óra várakozás után jöttünk rá, hogy ez bizony a rossz irányba közlekedő vonal... Végül meg sem kerestük a jó buszt, hanem sétáltunk egy nagyot. Miki őszinte bánatára a botanikus kertekig.

Nem lett volna vészes a séta, de hegynek vagy dombnak (?) fel kellett menni. Végül csak meglett a fenti bejárata a kerteknek - kertek??? - ahol a sok pihenni vágyó helybélivel besétáltunk az ingyenes növénybemutató parkba.

Miki ekkor már meg akart halni, így leültünk egy padra pihenni. Mondjuk nekem sem ártott, de azért még nem voltam a halálomon. Pár perc ücsörgés után arra jutottunk, hogy Andrissal körbe sétálunk, Miki meg pihen.

Van egy nagyon szép kis üvegház még az 1860-as években épült, majd hosszú elhanyagolás után 2005-ben újították fel a parkkal együtt több, mint 6,5 millió (!!!) fontból. Találtunk pár csodaszép ilexet, azokat nagyon szeretem, az üvegházban orchideát, kaktuszt és teafát valamint eukaliptuszt is, de koala híján nem jöttünk rá, hogy melyik melyik. Andris meg tiszafát és krókuszt fotózott. Az utóbbiról készült werkkép is. :)

Lassan visszabattyogtunk Mikihez, aki még mindig a padon csücsült, majd összeszedelőzködtünk és indultunk lefelé, az alsó kijárat felé, mondván, hogy ott több busz is jár. Út közben Miki talált egy szökőkutat, amit megrohamozott és be is vett a Canon 1100D-jével. Én meg megkerestem a Secret Gardent.

Lent lőttünk egy buszt, és irány Csilla. Sikerült jó buszra szállni, és jó fél óra és egy átszállás után megtalálni a hölgyet egy kedves kis utcában, egy kívülről csinos angol sor egyik házacskájában. Háznak bajosan nevezném, az egész földszint, belépővel, nappal konyhával és meredek lépcsővel beférne a nagyobbik szobánkba. Mindenesetre szép, és egyre szebb lesz. Épp most festették újra fent a falat, Csilla pedig nap közben a kertet rendezgette. Erre harci sebei utaltak este.

Kaptunk pakisztáni teát, nekem nem tűnt erősnek, pedig állítólag jóval erősebb, mint az angol tea. Végülis..., de nekem nagyon bejött, főleg a hideg után. Ettünk házi pakisztáni ízesítésű borsós rizst csípős krumplival. Aztán mirelitből készült pratát, ki mivel akarta. Miki hol mogyorókrémmel, hol chiken tikkaval. Én többnyire üresen, nekem úgy is nagyon ízlett. Olyan mintha valahol félúton lenne a magyar és az amerikai palacsinta között. Nyamm.

Kajálás, az élet nagy kérdéseinek megvitatása és ajándékosztás után Zia, Csilla pakisztáni férje, aki nagyon szépen beszél angolul, elvitt minket kocsival (te jó ég, hol van itt a kormány?!?) a pályaudvarra.

A vasútállomáson volt még nagyjából 10 percünk a vonat indulásáig, addig Miki még kivonult fotózni, merthogy milyen vicces az állomás kívülről, majd mentünk a vonathoz. Nekem eddigre már szét akart robbanni a fejem, oh! mily meglepő érzés volt... Beh.

Vonat haza, megint bokorban is megálló, másfél órás zötykölődés, már sötétben, így beszélgettünk.

Megint csak megváltottuk a világot, vagy legalábbis a görög isteneket és Harry Pottert, utóbbit csak kisebb részben. Barátok közt 1 fontos, és nem barátoknak való 1,30-as buszjeggyel (most volt mivel kifizetni) felbuszoztunk a szállásunkra. Próbáltuk még megbeszélni a másnapi merre menjek?-et, de leginkább hulla fáradtak voltunk, így rövid és meglehetősen hideg fürdőszobai tartózkodás után irány aludni.

Az éjszaka kicsit hidegebbre sikeredett, mint az előző. Elfelejtettek fűteni, halálra akartam éjjel dideregni magamat, miközben a buta szőke (:P) világított a telefonjával egész éjjel.

Anglia utazás - West Yorkshire

Rendhagyó egy utazás volt, azt biztos.

A jegyeket jó előre megvettük az ír Ryanairtől. Akkoriban csődölt be a kék nózis légitársaság, az írek pedig kijelentették, hogy betöltik az űrt. Öt helyett nagyjából harminc útvonalra indítanak járatokat.

Én lassan elkezdtem tervezgetni, hogy miket is szeretnék megnézni majd Machesterben, hiszen a tervek szerint az első éjszakát ott töltöttük volna egy olcsó szállodában, így este és másnap korán reggel nézelődhettem volna Anglia egyik legnagyobb városában.

Aztán, ki tudja miért az ír fapados cég törölt 13 járatot, ami sajnos minket is érintett. Március 15-én mentünk volna Machesterbe, de kaptunk egy levelet, hogy szörnyen sajnálják, át lehet tenni a jegyeket. Az csak a netes foglalási oldalon derült ki, hogy melyiket is törölték, és csak az átfoglalás során jöttünk rá, hogy a visszautat, mivel nem törölték, nem lehet módosítani. Illetve lehet, olyan plusz 40 ezer forintért.

Köszönjük Ryanair, hogy ennyire elrontottad a pihenésünket. Azt javaslom, hogy aki annyira nem árérzékeny, és szereti a biztos és kényelmes dolgokat, ne ezt a légitársaságot válassza.

Szóval maradt a két nappal rövidebb út. Őszinte bánatomra, és bosszúságomra.

Lassan közelgett a csúsztatott utazás napja. Igyekeztünk beszerezni valami apróságot a vendéglátónknak, Andrisnak. Valami olyasmit, amit csak itthon van. Így vettünk neki egy jó nagy határ Sport szeletet. Csillának pedig Pilótát és az egyik kedvenc mesekönyvemet (Benedek Elek: Többsincs királyfi), amit majd a kislányának olvashat, ha kicsit nagyobb lesz. :)

Március 17-én szombaton ebéd után Anyu kivitt kocsival a reptérre. Nagyon izgult, hogy időben kiérjünk, így sikerült 2 órával a felszállás előtt odaérni. Uncsi egy két óra volt. A biztonsági ellenőrzésen hamar átjutottunk, a kutya sem volt ott. Aztán kicsit nézelődtünk a méregdrága Skycourtben, és csüccs az indulásig. Miki nagyon szomjas volt, így vett két 0,33-as vizet aranyárban. Levonultunk a kapuhoz, ahol már a fél világ ott tömörült. Hamarabb is lemehettünk volna, de végülis hátul szálltunk fel, és sikerült olyan helyet foglalni, ami az ablak mellett volt. Kiláthattam, és végre világosban utaztam. Igaz naplementekor és pont a délnyugati oldalon, szóval többnyire nem láttam semmit a naptól, de attól még izgalmas volt.

Készült pár kép Budapestről, a felhőkről és a repülő (Boeing 737-800) belsejéről. Volt néhány láthatóan zabszemmel küzdő utas, meg egy kis huzat, hogy rontsa az összképet, de amúgy a fapadosok szokásos utazását hozta. Drága étel és ital a fedélzeten, kaparós sorsjegy, cigaretta és fene tudja még mi minden, mi szem szájnak ingere, az kapható volt a kis kocsikból, vagy a légiutas-kísérők kezéből.

A landolást kicsit megéreztem, de a céget láthatóan, illetve inkább hallhatóan ez nem zavarta, fanfárok csendültek és nagy büszkén bemondták, hogy egy újabb pontosan érkezett gépen utazhattunk, és a Ryanair a legpontosabb európai légitársaság.

Kiszállás csak lassan, komótosan, ahogy azt a középen ülő utasoktól - vagy inkább tőlem - elvárhatjuk. Majd séta a határőrökig. Ott már jó kis sor feltorlódott, így vártunk. Nem mindenki türelmesen a saját sorára... Volt olyan utas is, aki nem tudott egy nyikkot sem angolul, így valaki a segítségére sietett, hogy miért is jött ő most, így a ködös Albionba. Minket meg sem kérdeztek.

Kiértünk a kis várórészre, de Andris még sehol. A vonata csak később ért be a reptérre, és annak is a másik felére, így vártunk egy kicsit. Aztán ő megjött, de sajnos a másik vonatra még mindig jó sokat kellett várni. Mert azt ugye nem lehet, hogy, ha már megvan a jegyünk, akkor máshol szállunk fel a vonatra, csak mert gondoltam azt a két órát a város egy részének megcsodálásával is tölthetnénk a reptér helyett. De nem, így várhattunk a vonatra, miközben a városban a kontinens legnagyobb St Patrik napi felvonulása zajlott.

Szóval itthon is és kint is lemaradtam róla. :(

Andris hozott elemorzsiát, amit a buszpályaudvar (igen, van ott az is) várójában gyorsan be is faltunk. Cserében meg kapott jó két és fél kiló csokit. A busz- és vasúti pályaudvarhoz a reptér mindhárom termináljáról egy felső folyósó vezet. Ezt halvány kék fénnyel világítják meg, ami mondanom sem kell, így késő este már rettenetesen bántotta a szememet. UFO irányjelző és utifény.

Származási hely: Anglia

Nagy nehezen felszálltunk a vonatra, elfoglaltuk az előre lefoglalt helyeket. Ezeket csinos kis papírcetlik jelzik a székek háttámlájára tűzve, majd nagyjából háromnegyed órányi zötyögés után megérkeztük Huddersfieldbe.

Ott még reménykedtem, hogy elcsípjük a zöld lóherés buli végét, de vidéki városokban szombat este 10 már úgy fest a bulik vége. Szerettem volna szerezni megint olyan klassz kis Guinnesses sapit de már nem volt sehol. Azért bedobtunk a nedűből egy pinttel, illetve én csak csórtam belőle, majd fogtunk egy buszt és irány a szállás.

Egy igazi angol ház, rettenetesen meredek lépcsővel és pici szobákkal. Bunkó angol lakótársakkal.

Gyors ismerkedés a fürdővel (szerencsére rendes keverőcsapos volt), pakolászás, ágypumpálás, majd némi másnapi tervezgetés és alvás.

Mézik Harca

2011

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejtsem, bár nem indult rosszul, mégis azt kell mondjam, hogy 2011 volt eddigi életem legrosszabb éve.

Az össze szabadságom (meg még némi fizetés nélküli is) a tanulásra ment el, pihenni csak akkor tudtam, amikor sikerült augusztusban a negyven fokban lebetegednem. Mondjuk ezt sem nevezném igazi pihenésnek.

A suli is csak megyeget, a meló hegyek pedig valójában meglehetősen unalmas látványt nyújtanak hosszú távon. Megjegyezném, rövid távon sem túl viccesek.

Már ezekre is azt lehetne mondani, "hogy állj!, nem lehet, hogy csak ennyi az élet!". Mégis azt kell mondjam, az i-re a pontot 2011 szilveszter délelőttje tette fel.

Tudom az élet megy tovább, meg fel lehet itt még sorolni egy csomó unalmas közhelyet, de az a nap akkor is olyan, hogy van az előtte lévő élet, meg az utána lévő. És az utána lévő nem tetszik.

Heti programajánló

Meló sötétedésig és még azután is, tanulás, digitális technika zh. Hétvégén gyakorlatok aztán kezdődik az egész előröl.

I hate my life. :S

Survivor - Eye Of The Tiger

Risin' up, back on the street
Did my time, took my chances
Went the distance, now I'm back on my feet
Just a man and his will to survive

So many times, it happens too fast
You change your passion for glory
Don't lose your grip on the dreams of the past
You must fight just to keep them alive

It's the eye of the tiger, it's the cream of the fight
Risin' up to the challenge of our rival
And the last known survivor stalks his prey in the night
And he's watchin' us all in the eye of the tiger

Face to face, out in the heat
Hangin' tough, stayin' hungry
They stack the odds 'til we take to the street
For we kill with the skill to survive

It's the eye of the tiger, it's the cream of the fight
Risin' up to the challenge of our rival
And the last known survivor stalks his prey in the night
And he's watchin' us all in the eye of the tiger

Risin' up, straight to the top
Have the guts, got the glory
Went the distance, now I'm not gonna stop
Just a man and his will to survive

It's the eye of the tiger, it's the cream of the fight
Risin' up to the challenge of our rival
And the last known survivor stalks his prey in the night
And he's watchin' us all in the eye of the tiger

The eye of the tiger

The eye of the tiger

The eye of the tiger

The eye of the tiger

Olympus

Most jöttem rá, hogy már több, mint három éves az én kis dlágaszágom.

Szégyen, hogy repül az idő. Legalább csináltam vele egy csomó képet, amik olyanok, amilyenek, de legalább megvannak. Legalábbis a nagy részük, asszem sikerült múltkor kitörölni pár bécsi képet. :(

Deziré

Ime az első posztom a gyönyörűséges Androidos mobilomról. Amennyiben minden jól megy, nem ez lesz az utolsó.

Javítva másik alkalmazásról.

Jelen

Kicsit elhanyagoltam a blogot. Na igen, meló és suli. Nem igazán volt rá időm.

Most, hogy befejeztem a lipcsei beszámolót, talán gyakrabban fogok jelentkezni valami poszttal.

Vagy nem, ki tudja. :)

Lipcse negyedik nap

A reggeli készülődés után Marci elindult dolgozni, mi pedig Viktorral bementünk a belvárosba, ahol elváltak útjaink egy kis időre, mivel Viktor szerette volna egyedül, zenével a fülében is bejárni a belvárost.

Addig én elmentem még körbefotózni a templomokat és az opera mögötti tavon ringatózó kacsákat is meglestem.

Megint rájöttem, hogy nem tetszik az opera, nagy és torz. Olyan nem odavaló épület. Viszont a közelében épített egyetem új része ígéretesnek látszott.

Egy kis szuvenyírvásárlással egybekötött plázázás után visszaindultunk szedelőzködni. Marci is megérkezett és lassan elindultunk a buszhoz, ugyanoda, ahol csupán pár nappal előtte letett minket, hogy egy hosszú zötyögés után hazaérjünk.

A buszos út is megérne egy misét, hisz egy ősi foglalkozást űző hölgy mellé kerültem, mivel sehol máshol nem volt hely. A leányzó amúgy tök jó fej, végig csacsogta az út jelentős részét Pozsonyig, ahol is végre a leszálló utasoknak hála át tudtam ülni Viktor mellé. Valószínűleg sose tudtam volna meg ennyi mindent erről a mesterségről. Utólag belegondolva vicces és tanulságos utazás volt.

Lipcse harmadik nap

A szokásos reggeli vakaródzás után felkerekedtünk, hogy megnézzük a Népek Csatája emlékművel a város másik végében.

A hidegben a helyi tömegközlekedés viszonylagos melegét kihasználva egy gyors városnézést rögtönöztünk a villamosról. Ez a járat megkerüli a főpályaudvar előtti teret, és elmegy egy hatalmas és iszonyat ormótlan szocreál toronyház előtt, ami a Willy-Brandt-Platzon áll.

Az emlékmű Batman Gotham Cityét juttatta eszembe. A birodalmi stílusban épült kissé ormótlan kő és betonmonstrumot a Napóleon elleni 1813-as népek csatájának 100 évfordulójára emelték. Az őszi táj innen mesés színekbe vonta az egykori NDK egyik városát.

Innen visszaindultunk a városközpont felé, a könyvtáron át vezetett az utunk, de előtte egy vásárközponton is áthaladtunk, aminek a közepén egy arany színű kupolás vörös csillagos elképzelhetetlenül nagy raktárszerűség mellett is elsétáltunk. Sokat törtük a fejünket, hogy mégis mi lehet az, de nem jutottunk semmire, viszont legalább jót szórakoztunk az egészen.

Meglestük a könyvtár régi épületét és az új irattárat is, ami gyakorlatilag egy hatalmas ablaktalan beton tömb, a legmodernebb technikával felszerelve, legalábbis ezt hallottam róla.

Egy kis sütizés után az előző nap a neten meglesett fonógyár felé vettük az irányt. Út közben találtunk egy repülőgépet - egészen pontosan egy IL-18-ast -, amiről megint csak nem tudtuk miért van egy ház tetején.

A fonógyárból kialakított kultúrközpont vagy nem üzemel ősszel, vagy csak aznap nem volt nyitva. Sajnos sehova se jutottunk be, és a snidlinget sem találtuk meg, de a felújított vörös tégla épületek látványa és egy öreg kémény kárpótolt picit a hidegben eltöltött sétáért.

Visszabattyogtunk a belváros vásárnegyedébe, ahol a lemenő nap fényében készítettem pár nagyon művészinek szánt képet a megmaradt vagy felújított épületekről. Igazából romantikus belvárosa van, de a hideg sokat ront az élményen.

Este már az összepakolásra kellett figyelni, hiszen másnap este már indult is a buszunk vissza Pestre.

Lipcse második nap

Nem túl korán sikerült kivakarnunk magunkat a meleg hálózsákból. Nekem speciel a lábam picit fázott.

Egy jó nagy reggeli után nyakunkba vettük a várost immáron Marcival, hiszen szombaton nem melózott.

Révén nem csak városnézőbe, hanem látogatóba is mentünk egy kicsit punyadtunk még a reggeli, vagy inkább korai ebéd után a lakásban. Megnéztem a neten, hogy mit érdemes még megnézni. Találtunk egy fonógyárból kialakított modern galériaközpont jellegő képződményt, arra gondoltunk, hogy esetleg a snidlinges tetejét megnézzük.

Aznap gyalogszerrel indultunk a város felfedezésére. Az egyik parkon át sétáltunk be a városba mókusokat és egymást fotózva. A park vége egy paneldzsungelbe vezetett. Gyorsan továbbálltunk a Szövetségi Bíróság monumentális klasszicista épülete mellett sétálgatva egy esküvői fotózásba futottunk bele.

A hosszú séta következő állomása az új Városháza méltóságteljes épülete előtti tér volt. Az épület maga hatalmas, és tényleg új, mivel "csak" 1905-re készült el. Mindezek ellenére igyekeztek a helyi hagyományoknak megfelelően építkezni. Nekem kifejezetten tetszik ez a stílus, bár maga az épület akkora, hogy körbesétálni sem semmi, benne meg tutira mindenki eltéved.

Ezután jó német szokás szerint ettünk egy hatalmas gyrost. Ezeket a kajákat sose lehet rendesen megenni?

Később elsétáltunk a Tamás templomhoz, ahol beültünk egy koncertre. Sajnos nem a méltán híres fiúkórus adott elő, de az élmény így is kihagyhatatlan.

Utána még körbenéztünk a templom környékén és bementünk pár passzázsba is gyönyörködni a kirakatokban és a belső díszítésében, no meg az sem volt utolsó, hogy ott kevésbé fújt a szél.

Korán sötétedett, így megcsodálhattuk az esti kivilágítást és a nyüzsgést a hidegben. A visszaút meglehetősen hosszúnak tűnt, de barátok közt gyorsan telik az idő.

A szokásos esti teázás és beszélgetés után gyorsan elvonult mindenki aludni, hogy másnap reggel korán útnak indulhassunk.

Lipcse első nap

Olyan negyed tizenegy magasságában érkeztünk meg a Hauptbahnhoffal (lipcsei főpályaudvar) szemben lévő Goethestrasse egyik buszmegállójába.

Hűvös volt és, révén hogy meglehetősen keveset aludtunk, fáztunk. Marci még nem ért oda, később annyit beszéltünk, hogy akkor találkozzunk a pályaudvar előtt.

Ez egy igencsak különleges pályaudvar. Nehéz azt mondani hogy előtte. Európa legnagyobb pályaudvara szimmetrikus főbejártattal, aminek igazából két nagy kapuja van. Ez azért van így, mert amikor 1912-ben elkezdték építeni, két vasúttársaság fejpályaudvarának szánták, és mindkettőnek ugyanakkora rész jutott. A szászoké lett a keleti fele, a porosz vasúté a nyugati vége. A kilencvenes években felújításon esett át, amikor is egy kétszintes bevásárlóközpontot is beleépítettek a főépület peronok előtti részébe. Nagyon nyugati, de meg kell hagyni tetszetős és tiszta, nem úgy, mint akármelyik főpályaudvarunk. Van benne egy Mr. Clean nevezetű mosdó is, ahol jó pénzért (1 EUR) pisilni, 7 EUR-ért pedig akár zuhanyozni is lehet. Ez speciel nem is lehet olyan rossz dolog. Amennyiben jól tudom, még létezik az az európai havijegy 25 vagy 26 éves kor alatt, amit többnyire az amerikai fiatalok vesznek meg, és körbeutazzák Európát a középiskola és a főiskola közötti nyáron; nappal városnézéssel múlatva az időd, éjjel vonaton döcögve. Nos, nekik minden bizonnyal nagy élmény lehet zuhanyozni egyet egy viszonylag tiszta helyen.

Miután meglett Marci, vettünk napijegyet (jelenleg ez 5 EUR) és elvillamosoztunk hozzá. Lepakoltunk, rendbe szedtük magunkat, kicsit ettünk majd Marci lelépett melózni, mi meg további vakaródzás után elindultunk városnézni. A vakaródzás alatt sikerült életet lehelnem a roaming szolgáltatásomba. Micsoda kiszúrás, hogy külön be kell kapcsolni, eszembe sem jutott, mert a vodás telefonommal sosem volt semmi ilyen gond.

Villamossal bementünk a Goerdelrring-ig - mehettünk volna eggyel tovább is - majd onnan lábbusszal templomtól plázáig, bolttól múzeumig megcsodáltunk mindent.

Sajnos nem sikerült Lipcséről komolyabb tárgyi tartalommal bíró könyvet szerezni, így egy-két múzeum, a Tamás templom és a Népek csatája emlékműtől eltekintve szinte semmiről nem tudtunk semmit.

A belvárost, amit egyáltalán érdemes megnézni, hacsak nem koncertre (?) vagy valami modernebb művészeti kiállításra vagyunk kíváncsiak, gyakorlatilag pár óra alatt be lehet járni. Ez persze nagyrészt a második világháború hathatós bombázásainak és a szocializmus alatti közös tulajdon túrós hátának köszönhető.

A klasszicista házak között megbújik a gótikus Miklós templom. 1989-ben a vasárnapi istentisztelekt hatására innen indultak a hétfői tüntetések. A rendszerváltás első lépései, mondjuk ebből semmire sem emlékeszem.

Gótikus kívülről, belül részben barokk, de révén evangélikus templom, nem sok dísz van benne. Az oszlopai úgy festenek, mint egy-egy pálmafa, még a színük is. Kicsit zavarbaejtő a belseje. A díszítés nagyrészt növényi mintákban merül ki, ám azok olyan összevisszaságban és formákban vannak jelen, hogy az ember nem is tudná eldönteni, ha csak a belsejét látná, hogy akkor ez most túldíszített protestáns vagy aluldíszített barokk oszlopos gótikus boltíves katolikus templom.

Erről a templomról sikerült egy angol nyelvű prospektust szeretzni, egész részletesen leírja a templom történetét, ami lévén 1165 körül építették meglehetősen hosszú.

A boltok között kóricálva eljutottunk az Augustusplatzra. A tér északi oldalán áll a méreteit tekintve igen tekintélyes ám külsejében - legalábbis budapesti szemmel nézve - kifejezetten puritán Opera. A tér méretei és elrendezése erősen emlékeztetnek egy szocialista tapsitérre, ami alatt szinte biztos hogy egy bunker vagy legalábbis egy légópince van. A tér déli oldalán van a Gewandhaus. Ez egy igazi, hamisítatlan szocreál remekmű. A maga nemében valószínűleg szép, bár nekem ez a stílus nem jön be. Hogy őszinte legyek, nem sikerült pontos meghatározást találni rá, amolyan koncertterem-kulturház kombó.

A tér nyugat felé eső oldalán épül az egyetem egy újabb épülete Egeraat tervei alap. Ő tervezte a Dózsa György úton lévő ING épületét, azt a kidőlős falút is.

Miután mindezt megcsodáltuk, lassan Marci is végzett a munkával, így összeszedtük egymást és még nézelődtünk a sötétben. Ettünk egy helyi kínai tésztás akármit. Noodle box, bár ezt pont nem dobozból ettük.

Lassan visszavillamosoztunki Marcihoz és egy kis beszélgetés után mindenki esett be az ágyba.

Lipcse odaút

Az utazás azzal kezdődött, hogy nem jött sehol sem a busz. Vártunk, vártunk a hidegben és semmi. Majd amikor már el kellett volna indulnia a busznak, a hangosbemondón közölték, hogy késni fog. Viszont arról egy szó sem esett, hogy mennyit vagy hogy most hol a busz, csak annyit mondtak, hogy addig nyitva lesz a buszpályaudvar.

Ez egyáltalán nem hangzott jól. Mellettünk egy aggódós nagynéni utánajárt a dolgoknak. Állítólag a határnál megfogták a buszt és bizony épp csak akkor indult tovább. Olyan negyed egy felé várható. Mellesleg azt is tőle tudtuk meg, hogy ez a busz Szófiából indult (mint később kiderült Várnából, és a sofőrök is csak bulgárul tudtak).

Szóval két óra csúszással indulunk, szép... Visszamentünk a váróba, ahol ki volt írva, hogy háromnegyed tizenegykor indul egy busz ugyanolyan útirányon. Információ ilyenkor nincs, a forgalomirányítókhoz becsengettem, ki se dugták az orrukat. Közben Viktor talált egy ott dolgozó nőt, aki közölte vele, hogy nekünk biza várni kell, mert ami most megy az egy másik utaslistával rendelkező busz, nem a miénk. Azért Viktor még elrobogott a buszhoz, hogy ugyan már, hát ugyanoda megy. Mint kiderült rajta van a nevünk. Fő a tájékozottság, az ott dolgozók fantasztikus felkészültsége miatt ültünk volna két órát egy olyan buszra várva, aminek az utaslistáján lehet nem is szerepeltünk.

A nagyon aggódó nagynéni közben ránk hagyományozta az unokahugát, mert neki muszáj volt még egy nappali buszt elkapni. Szegény már addigra is agyonaggódta magát. A lánynak már előző napra volt jegye, csak a busz nem várta meg. Neki sajnos nem tudtuk a nevét, de ő is futott velünk a buszhoz. Nem tudom, hogy megtalálták-e a nevét, de végül felszállt a buszra ő is.

Persze mindenki mellett csak a táskájának volt hely, leülni sem tudtunk. Aztán megkértünk egy nőt, hogy ugyan már üljön előrébb, akkor mi is le tudunk ülni. Persze ezt nem tette meg, de hátrarohant szólmni valakinek, hogy húzódjon már össze. Kiderült, hogy a busz végében három (3) ember foglalta el az utolsó két teljes sort. Kényelmesek. Kicsit összehúzták magukat egy sorra és akkor mi is, meg a leányzó is le tudtunk ülni.

Tizenkét óra nem túl kényelmes így ülve. Dehát ez van, összekuporodtunk, elhelyezkedtünk és indultunk is.

Anyu még felhívott, hogy mi van. Ő azt sem tudta, hogy majdnem két órát vártunk, így viszont fél óra késéssel indultunk. Az még elviselhető.

A hosszú és meglehetősen unalmas úton csodák csodájára sikerült valamit aludni, igaz nagyon rövid etapokban, de legalább nem mint a mosott kaki érkeztünk meg másnap reggel negyed tizenegy magasságában.

Igen, sikerült lefaragni a késést, sőt még kicsit hamarabb is értünk a tervezettél. Igaz, szerintem Drezdát egy az egyben kihagyta a busz.

Már Lipcsében derült ki, hogy úgy fest nincs bekapcsolva a roamingom, mert nem tudtam smst küldeni, hogy érkezünk.

Blog ajánló

Egy kedves volt osztálytársam is blogolásra adta a fejét.

Mindenféle érdekes és szép vagy éppen elgondolkodtató dolgot találni benne.

Jó böngészést!

http://kulfoldi.blogspot.com/

Napi nem értem

A férfiaknak sokkal kisebb a hugyhólyagjuk, mint a nőknek, hogy olyan gyakran meg kell állniuk az utcán egy bokornál vagy egy fal tövében pisilni?

A minap két hímnemű egyedet is láttam gyors egymásutánban. Nem, nem voltak hajléktalnok, csak éppen annyi önfegyelem, annyi jó izlés nem volt bennük, hogy ne az utcán intézzék mások orra elé, na jó majdnem, a dolgukat.

Vagy ez valami régről megmaradt területmegjelölő dolog? Körbepisilünk mindent fát, bokrot, házfalt, ami hozzánk tartozik?

Esetleg ez az egész egy jó vicc? De kinek, ha nincsenek ott a haverok? Vagy majd elmesélik? Azt lehetne anélkül, hogy valóban megették volna.

Szerintem gusztustalan, egyenesen undorító és még igénytelen is.

Egy szóval fúj!

Velile & Safri Duo - Helele

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

Amaqhawe esizwe
(Asibonge komama)
Abathokozisa bethu
(Asibonge abazali)
Izimbali zesizwe
(Asibonge komama)

Uma mina nawe singabambisana
Uma mina nawe singahloniphana

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

Amaqhawe esizwe
(Asibonge komama)
Bona basikhulisa
(Asibonge abazali)
Yini ehlula abazali
(Asibonge komama)

Uma mina nawe singabonisana
Uma mina nawe singahloniphana

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

Phambili bomama
Themba lesizwe
Hheyi ubuhle benu
Soze buphele

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

Helele bomama
Amasiko ethu
Soze aphele kithi
Nabo okhokho bethu

K'NAAN - Wavin' Flag (Coca-Cola Celebration Mix)

Ooooooh Wooooooh, Ooooooh Wooooooh

Give me freedom, give me fire, give me reason, take me higher
See the champions, take the field now, you define us, make us feel proud
In the streets our heads are lifting, as we lose our inhibition,
Celebration, it surround us, every nations, all around us

Singing forever young, singing songs underneath that sun
Lets rejoice in the beautiful game,
And together at the end of the day.
We all say

When I get older I will be stronger
They’ll call me freedom, just like a wavin’ flag
When I get older I will be stronger
They’ll call me freedom, just like a wavin’ flag
So wave your flag, now wave your flag, now wave your flag

Oooohhh, Oooooooooh wooooohh, Oooooooooh wooooohh
Oooohhh, Oooooooooh wooooohh, Oooooooooh wooooohh

Give you freedom, give you fire, give you reason, take you higher
See the champions, take the field now, unify us, make us feel proud
In the streets our heads are lifting, as we lose our inhibition,
Celebration, its around us, every nations, all around us

Singing forever young, singing songs underneath that sun
Lets rejoice in the beautiful game,
And together at the end of the day.
We all say

When I get older I will be stronger
They’ll call me freedom, just like a wavin’ flag
When I get older I will be stronger
They’ll call me freedom, just like a wavin’ flag
So wave your flag, now wave your flag, now wave your flag
Now wave your flag
Now wave your flag
Now wave your flag
Now wave your flag

Oohhoooohh Woooh Ohohooooh Wooohoooh
Oohhoooohh Woooh Ohohooooh Wooohoooh

We all say
When I get older I will be stronger
They’ll call me freedom, just like a wavin’ flag
When I get older I will be stronger
They’ll call me freedom, just like a wavin’ flag
So wave your flag, now wave your flag, now wave your flag
Now wave your flag
Now wave your flag
Now wave your flag
Now wave your flag

Oooooh woowoo ooh Wooo ooohh ooohoh
And everybody will be singing it
Oooooh woowoo ooh Wooo ooohh ooohoh
And we all will be singing it

Napi nem értem

Régebben, kb amikor a Szentendrei Skanzen házai eredetileg épültek a liszt barna vagy teljeskiőrlésű volt köszönhetően a technikának. Ez volt az olcsóbb. Alig ettek húst az emberek, hiszen nem tellett rá. És a napi sok óra testmozgás is megvolt a földeken. Mégis korábban haltak.

Ma ezek a drága dolgok, főleg, ha rá van nyomtatva a csomagolásra, hogy "bio". Micsoda varázsszó.

Biztos benne van a hiba, hogy ennek a két dolognak az összehasonlítása pusztán azon tény alapján, hogy barna kenyér és kevés hús felvetődik bennem, de

ÉN nem értem, nekünk miért kéne ezektől tovább élni...