Szombat reggel a szokásos Clinkes reggeli után elmetróztunk a Buckingham Palace-hoz, hogy megnézzük az őrségváltást. Kicsit elkéstünk (kb 5 percet), de olyan tömeg volt, hogy szinte semmit sem láttam a fejektől, vállaktól. Nagy nehezen a rácshoz nyomakodtam. Elég messze voltak az őrök, így sokat nem láttam így sem. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nem is a szép piros egyenruhájukban voltak, hanem egy csúnya szürke háromnegyedes kabátban. Egy szalagos kabátos megveregette a többi kabátját, azok meg mozgolódtak valamit. Fényképezni nem nagyon sikerült, mert közben ki is szorultam a kerítés mellől. Hátul nézelődtem, mert onnan is jöttek hangos zenével katonák, de semmit sem láttam. Túl messze voltak és túl sokan voltak előttem. Aztán találtam egy korlátot, amire fel tudtam mászni, de onnan sem láttam sokat. Próbáltam fotózni Krisz gépével, de jó bénák lettek. Az enyémet nem mertem felvenni, nehogy megbillenjek és leessek a korlátról. Aztán kicsit oszlott a tömeg, akkor már a kapu másik oldalánál odafértem a kerítéshez. Ott még fotóztam párat, de azok sem lettek az igaziak.
Innen tovább mentünk a St James Park irányában. Közben, amikor ezt a képet akartam lelőni, jól pofán nyomtam magam a fényképezőgépemmel. Annyira fájt, hogy még a könnyem is potyogni kezdett. Egy jó tanács; csak óvatosan igazítsátok meg a nyakatokban megfordult fényképezőgép szíjat. :D
A park elején volt egy csomó havas, hóemberes füvön napozó lúd. Gondoltam gyorsan lekapom őket, ilyet úgysem lát gyakran az ember. Erre nem pont akkor kergette meg őket egy kutya, amikor lőttem a képet?
A park maga csodálatos volt, még így a tél vége felé is. Már bújtak ki a virágok, rengeteg érdekesebbnél érdekesebb madarat láttunk. Volt persze mókus is és szép fák, amik közül párat muszáj volt lefotóznom. Egy hattyú épp a műkorcsolya tudását élesítette, mivel a tó még be volt fagyva. Nem szeretem a telet, de az a park tényleg gyönyörű volt még így is. Vajon milyen lehet tavasszal?
A part végéből már látszott a következő uticélunk, a Parliament Square és a Big Ban. Tovább sétálva megláttuk a Westminster Abbey-t is. Fenséges látvány volt abban a mesés verőfényben. Nem tudom milyen gyakran esik a hó Londonban és van utána olyan napsütés, hogy a szemüvegem teljesen besötétült, de örülök, hogy sikerült egy ilyen napot is kifogni a városnézésre. Eddigre már sikerült kiderítenünk, hogy az apátságba is csak jó sok pénz leperkálása után tudunk bemenni, így úgy gondoltuk, bemegyünk a fizető kapuig és ott szépen visszafordulunk, miután megnéztük, ami onnan látható. Terveinket kudarc kísérte, olyan sor állt a templom turista bejáratánál a templomon kívül, hogy úgy döntöttünk ezt most kihagyjuk. (A belépő amúgy 12 font lett volna, mint a St Paul's-ba.)
Átsétáltunk a Westminster Bridge-en a túlpartra. Na ekkor már nagyon sürgősen találnom kellett egy mellékhelységet, így amilyen gyorsan csak lehet elsétáltunk a következő metróállomáshoz, a Waterloo-hoz. Út közben megcsodáltuk a London Eye-t és az oda várakozó sort. Talán megérte volna felszállni rá, hisz épp gyönyörű idő volt, jó messzire el lehetett volna látni, de már nagyon nem volt kedvem hozzá. Meg aztán az sem lehetett túl olcsó. Út közben megegyeztünk, hogy a metróállomás csakis vízöblítéses vécé akarhatott lenni, de ki a fene ad egy metrómegállónak ilyen nevet? Szegény Napóleon, egy ilyen nevű helyen kikapni... :D
Metróval elbumliztunk a világ talán leghíresebb múzeumához, a British Museum-hoz legközelebb eső megállóhoz. Innen iszkiri a múzeumba, ahol végre találtam mosdót. Na ezután már sokkal kényelmesebb volt nézelődni. Először ettünk egy csirkés szendvicset a múzeum kávézójában, mert azért nem árt, ha van valami a pocinkban egy ilyen nagy múzeumban.
Bementünk hát a híres-neves British Museum Great Courtjába. Kerestünk valamiféle múzeumi térképet, hogy mégis mit és hol találunk meg. Mikor végre szereztünk egyet és épp azt beszéltük merre menjünk egyszercsak egy információs csajszi megkérdezte, hogy segíthet-e. Magyarul. :D Jót derültünk a dolgon és megbeszéltük, hogy merre menjünk tovább.
Először is a Rosetti követ csodáltuk meg, ott is kisebb tömeg gyűlt a kő írott fele köré. Próbáltam lefényképezni, de nem igazán sikerült a kevés fény miatt. A vaku pedig egy üveg mögötti tárgyon nem sokat szokott segíteni.
Megnéztük az egyiptomi szobrok nagy részét illetve az asszír és babiloni köveket is meglestük. Rengeteg lopott műtárgy van abban a múzeumban. Jah igen, amikor gyarmat volt, vagy csak szorosabb volt a kötelék a két ország között, a követek, helytartók akármilyen tisztségviselők begyűjtöttek egy rakat emléket, amit aztán a múzeumnak adományoztak. Szép ez így is, de biztos szebb lenne az eredeti helyén. Más kérdés, hogy akkor még nem láttam volna őket. Mondjuk az igazat megvallva az a rengeteg faragott kő igen hamar unalmassá vált.
Tovább battyogtunk a görög és római kövek felé. A Parthenon legtöbb domborműve abban a múzeumban van. Csak így kicsit lehangoló látványt nyújtanak.
Megkerestük az egyiptomi halottkultuszos termeket is. Vagyis néztünk egy rakat hullát. Szerencsére egész érdekes és tartalmas leírások voltak a kiállított tárgyakhoz mellékelve, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem találtunk meg mindent. Pölö azt a kék vizilovat csak a boltban láttuk. Szóval megtekintettünk egy rakat múmiát, amit a régészek keresnek (nem pedig a mamájukat). Érdekes volt, bár több termen keresztül (ahogy a korokban változott a temetési stílus) kicsit unalmas volt. De azért akadt köztük szép számmal igencsak meglepő lelet vagy információ. Legalábbis számomra.
A múmiák után megnéztük Asszír és Babilon valamint a közelkelet fejlődését a bronzkortól a rómaiakig. Sok-sok infó volt itt is, szerintem mindent sikerült végigolvasni. Érdekes volt és rájöttem már nagyon kevésre emlékszem ezek közül (nem mintha az újabb korok sokkal jobban mennének).
Hosszú bolyongás után végül úgy döntöttünk, még megnézzük a japán gyűjteményt és megyünk vissza a szállásra főzni. 3 terem volt összesen és ezek nem lopott cuccok. A japán kormánynak van egy külön nagy múzeumok számára fenntartott gyűjteménye, hogy mások is megismerhessék a történelmüket. Meg kell hagyni, ez is kicsit foghíjjas volt. Nagyrészt Buddha szobrokból állt, meg egy sok-sok korból összeszedett szamuráj páncélból. Mikor épp felkerekedtünk, hogy megnézzük az utolsó (Modern Japán) termet, kihajtottak minket, hogy zár a múzeum, ez 17:15 körül volt, a múzeum pedig hatkor zárt. Szép...
Lementünk a Museum Shopba, ahol nekiálltunk válogatni szuvenyírt. Végül egy rosetti köves hűtőmágnes mellett döntöttem, Krisz pedig egy ugyanilyen kulcstartó mellett.
Ekkor már nagyon éhesek voltunk, így kerestünk egy helyet, ahol lehet enni. Végül a Revolution "hálózat" Vodka Italia (???) nevű helye mellett döntöttünk. Egész jó hely volt, a kaja nem volt drága, csak a pia. Krisznek egy Revolution Pizzát, nekem meg egy Revolution Saladot hoztak ki. Sok köze nem volt a salátához, hacsak nem a köret volt az. Csirkemell kecskesajttal és bacon-nel volt megsütve, salátával tálalva. Egész finom volt. Mellé Krisz persze sört, én meg narancslevet ittam. De ez nem volt elég. Gondoltuk kipróbálunk valami helyi piát. A csaj nem igazán értett minket, de mi sem őt. Helyi piának valami Strongbowment ajánlott. De, hogy az női pia. Sebaj, megkóstoljuk, magyarázott még valamit, de azt nagyon nem értettük. Aztán kijött a kolléganője, hogy olyan pont nincs, de hasonló a Balmer's. Jó, akkor legyen az. Kihozta, pohár nélkül. Krisz rendelt még mellé egy kis desszertet is. Ekkor odajött egy vendég, hogy elviheti az egyik széket. Mondtuk neki, hogy igen. Nem sokkal később megkérdezték, hogy esetleg nem cserélnénk-e helyet, merthogy mi csak ketten vagyunk ők meg hárman és nem férnek el. Persze, nem jelent gondot. Átültünk az üvegeinkkel és a cuccokkal. Nemsokára sikerült levadászni egy pincércsajt, hogy ugyan hozzon már két poharat. Jéggel? Azt meg minek? Nem kell jég. Végre kihozta a poharakat, és ekkor jött a meglepetés. Cidert kaptunk. Na ez meg mi? A leírás alapján nem sikerült rájönni (nem voltam elég szemfüles), elkaptunk az egyik pincércsajt, mikor kihozta Krisz desszertjét, hogy mi is ez. Almapia. Húh! De nagyon finom volt. :) Ekkor egyszercsak megjelent az asztalunknál a csajszi, aki megkérte, hogy cseréljünk asztalt két cappucinos vodkával, hogy köszönik, hogy átadtuk a helyet, meg hogy ez amolyan kaja utáni pia. Kóstoló adag volt, de egész finom. Kicsit meglepett, de kedves volt tőle.
Amúgy ebben a kajáldában lehetett kis tálcákon 6-8-12 féle vodkát kérni kóstolónak. Mókásan nézett ki. :)
Innen már csak az volt hátra, hogy visszamenjünk a szállásra. Ott Krisz még próbálkozott kicsit a nettel, beírta a bankkártyája számát, a pénzt le is vonták, de a net nem ment.
- hallgató még csak harmadévesként találkoztam vele. Na nála tapasztaltam meg, hogy a papír nem egyenlő a tájékozottsággal. Az iskola által fejébevert dolgokat mondogatta, mintha felelne, de az, hogy lássa a fától az erdőt, már nem ment. Ő írta a saját véleményét, persze a lap által megadott kritériumoknak megfelelve.
